Volvo Ocean Race – Hetedik szakasz

Volvo Ocean Race – Mi olyan különleges benne?

7 600 tengeri mérföldjével ez a verseny leghosszabb szakasza, és a világ leghidegebb, legkegyetlenebb óceánján halad át. A mezőny március 18-án hagyja el Aucklandet és délnek halad majd Új-Zéland Keleti-foka mellett a Déli-óceán irányába. Amint eléggé délre érnek keletre fordulnak majd és folytatják útjukat a Nyugati Viharösvényben, az Antarktisz mellett elhaladó alacsony légnyomású rendszerek társaságában. Ezen a részen nagy hullámokra, erős szélre és jéghegyekre kell számítaniuk a versenyzőknek.

Miután sikeresen átkelnek ezen a hatalmas óceánon, a legendás Horn-fokot kell meghódítaniuk – ahol a Dél-Csendes-óceán találkozik Dél-Amerika partjaival – majd ezt követően északra kanyarodva Argentína, Uruguay, majd végül Brazília partjai mellett elhajózniuk Itajaí kikötőjébe.

Volvo Ocean Race – Többet erővel, mit ésszel?

Régebben valóban így volt – amikor a hajók még 8-10 csomóval haladtak lényegében semmit sem tehettek az őket kergető időjárási rendszerek ellen, amelyek előbb-utóbb utolérték volna őket. Mostanában a hajók már elég gyorsak, hogy lépést tudjanak tartani a viharrendszerekkel, azonban pontos pozicionálásuk még mindig komoly odafigyelést igényel.

Volvo Ocean Race – Mik az akadályok?

A verseny délre: Pontosan ugyan az jelenti a stratégiai problémát, mint a 2. szakasz végén, illetve Fokváros elhagyásánál a 3. szakasz kezdetén. A nyugatról keletre örvénylő viharok és alacsony légnyomások szinte teljesen szabadon járják körbe az Antarktiszt, mert nincs egy darab méretesebb sziget sem, amely lelassíthatná őket. Nagyon szeles az időjárás errefelé, az alapstratégia pedig mindig is Nyugati Viharösvény elérése és egy keletre haladó alacsony légnyomású rendszerhez való csatlakozás volt. Tehát Auckland elhagyását követően azonnal meg is indul a verseny egy ilyen rendszer elcsípéséért.

Ha Új-Zéland késő nyári időjárást egy gyengéd magas légnyomású rendszer uralja, akkor ez a kezdeti verseny igen lassú lehet, minimális széllel. Azonban ha egy trópusi alacsony nyomású rendszer lepi meg a versenyzőket, akkor hajótörő körülményekre számíthatnak.

A 2011-12-es verseny során a mezőnyt egy 50 csomós széllökésekkel és hétméteres hullámokkal járó rendszer kísérte délre. Ian Walker Abu Dhabija csupán 6 óráig bírta, és később három másik megrongálódott hajó is csatlakozott hozzájuk a kiálló sávban, míg az időjárás kedélyei nem csillapodtak. A 2015-16-os versenyben a Pam ciklon miatt kénytelenek voltak elhalasztani a szakasz rajtját… és mindezt még az előtt, hogy egyáltalán a Déli-óceán közelébe értek volna.

Keleti Viharösvény: Amint a hajóknak sikerül csatlakozniuk egy Horn-fok felé tartó alacsony nyomású rendszerhez, a játék valamivel egyszerűbbé válik. Akárcsak a 3. szakasznál, ennek a résznek a gyors teljesítéséhez a versenyzőknek az erős nyugati szelek övében kell tartaniuk a hajójukat, az alacsony nyomású rendszer közepétől északra. Ha egy nagyon erős és nagyon alacsony nyomású rendszert fognak ki, akkor óvatosnak kell lenniük, különben könnyen lehet, hogy ezt a részt nem ússzák meg károk nélkül. Persze túlságosan északra sem hajózhatnak a középponttól, különben nem lesz elegendő szelük, hogy megfelelő sebességgel haladhassanak, és a rendszer akár el is suhanhat mellőlük.

A legnagyobb hiba kétségtelenül az alacsony nyomású rendszer déli oldalára kerülni, ahol a keleti szelek lassúvá és rendkívül kellemetlenné teszik a hajósok útját. Ezt a hibát manapság már csak ritkán követik el, mert a versenybizottság általában megszab egy határt, amelynél délebbre nem mehetnek a hajósok (nehogy jégbe fussanak).

Jelenetek a Titanicból: Az Antarktiszról minden eddiginél nagyobb mennyiségben válnak le jégdarabok, amelyek közül az óceán többet is északra sodor, egyenesen a hajók útjába. Teljes sebesség mellett még akár egy kisebb jégheggyel való ütközés is katasztrofális következményekkel járhat a hajó és a legénység számára is, az versenybizottság éppen ennek elkerülése céljából szabott limitet a hajósok számára. Ez a limit egy stratégiai problémát jelenthet a versenyzőknek, mert korlátozza a rendelkezésre álló mozgásterüket az alacsony nyomású rendszerekben.

Horn-fok: A Horn-fok egy külön legenda, ugyanis a Déli-óceán bolygó körül végigsuhanó alacsony nyomású rendszerei itt beszorulnak Dél-Amerika csücske, az Antarktiszi-félsziget és a kettő közötti sekélyebb meder közé. A világ legszélsőségesebb vizei találhatók itt. A statisztikák alapján az északi irányból való megközelítés gyakran gyorsabbnak bizonyul.

Falkland-szigeteki döntések: A Horn-fok megkerülését követően a mezőny északra veszi az irányt, ahol melegebb időjárás vár rájuk. Mivel azonban Dél-Amerika közelében haladnak majd el, rengeteg kiszámíthatatlan időjárási tényező vár majd rájuk. Például el kell dönteniük azt is, hogy a Falkland-szigetek között vagy azok mellett haladjanak el. Ez a rész egy legendás előzés helyszíne volt az 1997-98-as versenyben, amikor az utolsóként a szigetekhez érkező hajók kelet felől kerülték meg azokat, ezzel leelőzve mindenkit, akik inkább a nyugati kerülőt választották.

A Pampero vész: Ha mindez nem lenne elegendő, a déli-óceáni viharok beleütköznek az Andokba, amelynek eredménye egy Pampero nevű viharos szél, amely gyakran mennydörgéssel és esővel párosul, és váratlanul csap le a gyanútlan versenyzőkre. Eric Newby a ’The Last Grain Race’ című könyvében idézi fel ezt az élményét.

Ez egy kemény szakasz lesz tehát, valószínűleg a legkeményebb. Erről szól az egész verseny, és az a hajó, amely elsőként kerüli meg a Horn-fokot, és elsőként ér célba Brazíliában, az bekerül a verseny történelemkönyvébe.