Az alábbi útmutató célja, hogy ismertesse a hajós élet sajátosságait, és segítsen kiválasztani a legjobb olcsó hajót, ami következő otthonod lesz majd. Kezdjük is!
A hajós élet nem való mindenkinek, de azok, akik mégis rászánják magukat, páratlan élményekkel gazdagodhatnak a hullámok hátán. Azonban ez az életmód sem fenékig tejfel. hiszen a hagyományos otthonokkal ellentétben a hajós életnek egészen más kihívásai vannak, amelyekkel meg kell majd küzdened. Ilyen kihívás például a rendelkezésre álló hely. Ha úgy döntesz, hogy egy hajóra költözöl, akkor készülj fel rá, hogy meg kell válnod majd dolgaid nagy részéről. A hajóknak továbbá rendszeres karbantartásra is szükségük van, illetve egy kikötőre is, ahol hosszabb időre is lehorgonyozhatnak, és ez idővel nagyon költségessé válhat. A hajós élethez tehát minden spórolós kreativitásodra szükséged lesz. Fontos észben tartani, hogy a legtöbb kikötő hajóméret szerint árazza a horgonyzást, ezért már azzal is sok pénzt takaríthatsz meg hosszú távon, ha egy kisebb hajót választasz magadnak. Ezek a tengeri járművek általában olcsóbbak is, mint a nagyobb testű alternatívák, így rögtön két legyet ütsz egy csapásra! Az alábbi útmutató célja, hogy ismertesse a hajós élet sajátosságait, és segítsen kiválasztani a legjobb olcsó hajót, ami következő otthonod lesz majd. Kezdjük is!
A hajós élet előnyei
Költségek: Ha sikerül olcsón hozzájutnod egy hajóhoz, és találnod egy jó marinát, akkor hosszútávon sokkal kevesebb költséged lesz a lakhatásodra, mintha egy szárazföldi lakást vagy házat bérelnél magadnak – elvégre a hajó a tiéd!
Életvitel: Ha egy igazán új életvitelt keresel, akkor egy olcsó hajón egészen máshogy tapasztalhatod meg a legközönségesebb hétköznapokat is.
Kilátás: Egy hajó fedélzetéről, vagy akár kabinablakaiból nyíló kilátásért egy szárazföldön élőnek vagyonokat kellene fizetnie. Ezzel szemben te kedvező áron jutottál hozzá egy kényelmes hajóhoz, amin változatos tájakat barangolhatsz be, és rendszeresen változtathatod, hogy milyen kilátásra ébredj reggelente.
Szabadság: Felejtsd el a lakáshiteleket, a rezsiköltségeket, és mindazt, ami a szárazföldön csapolja az ember bankszámláját. Költözz a vízre, és hagyd, hogy a hullámok új kalandok irányába úsztassanak.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!