Tihany minden évben lilába borul és a csodálatos, illatos virágok tiszteletére rendezett programok mára már hagyománnyá váltak. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Levendula Heteket, valamint a Levendula Fesztivált számos színes programmal és persze sok sok lila csodával! :)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 2016-ban is megrendezte volna a Szedd Magad Levendula akciót, azonban olyan mértékű volt az érdeklődés, hogy a kis lila növények egyszerűen … elfogytak. :)
Ez azonban ne törjön le senkit, hiszen a Levendula Fesztivál és a Hetek ugyanúgy folytatódnak, a nemzeti park igazgatósága június 13-tól egészen július elejéig, azaz július ötödikéig várja azokat egészen este nyolc óráig, akik meg szeretnék csodálni a lenyűgöző levendulák virágzását a levendulaültetvényen.
A Hetek alkalmából a Levendula Házban egész júniusban és július elején hétköznap megnézhetjük, hogyan is történik a levendula lepárlása, milyen folyamatokon megy keresztül és számos érdekes dolgot is megtudhatunk erről a növényről.
Kézműves foglalkozásokat is rendeznek, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt szuper kikapcsolódás, valamint délután öt órától mindenki vendég egy isteni levendula teára, ha elhozza kedvenc bögréjét.
A Levendula Fesztivál idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre és június 19-től 21-ig tart. Számos érdekes túra vár minket, mint például egy rövidke séta az Aranyházhoz, vagy a Nordic Walking túra, melyet Galambos László vezet.
Az eseményről még több információt a Levendula Hetek Facebook oldalán érhetsz el, erre a linkre kattintva! :)
Kézműves műhelyek, valamint kirakodóvásár, táncegyüttesek fellépései, játszóház, kisállat simogató és még további számos érdekes program vár minket ezen a három napon, melyekbe mind-mind belecsempészték a levendulát.
Ha kíváncsi vagy, mennyire sokszínű növény ez és hogy a molyok elűzésén kívül még mennyi mindenre is hasznos ez az illatos lila szépség, akkor semmiképpen ne hagyd ki!
A Balaton csodálatos panorámája az Apátság mellől pedig csak hab a tortán. :)
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!