Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
A Balaton északi partszakaszának gyöngyszeme Alsóörs. Vasútállomásának, hatalmas fövenystrandjának közelében, a TVSK telepén (Alsóörs, Vasút utca) található vitorláshajók egy része.
Az alsóörsi TVSK kikötője a Balaton keleti medencéjének északi partján található. 71 cölöpös kikötőhely és 4 vendéghely van itt, a kikötőbejárat közös az ELMŰ kikötővel. A délkelet felé nyitott kikötő a keleti szél ellen nem nyújt tökéletes védelmet.
Az 1200 főt számláló sportegyesület 1964-ben alakult. Alapvető célja, hogy a verseny-egyesületekből kiöregedett, de még továbbra is vitorlázni vágyókat összefogja és részükre sportolási lehetőséget biztosítson.
Az alapításkor csak versenysporttal foglalkozó vitorlásegyesületek és kikötők működtek ezért az alapvető feladat a túrázóknak vitorlázási lehetőséget adó egyesület létrehozása volt. Az első telep és kikötő Fonyódon létesült, majd következett Alsóörs, Almádi, Fűzfő és Ábrahámhegy. A kikötők a tagok kevés pénzéből és rengeteg munkával épültek. A telepeken a kikötési lehetőségeken felül a hajók téli tárolása is megoldott. A mozgatást daru, sólya és a minden hajóhoz készített gurulós állvány biztosítja.
Az eltelt évek alatt a túrázáson kívül a balatoni nagyhajós versenyeken való részvétel lett a klub tevékenységének másik meghatározó része. A Túravitorlás Sport Klub tagja a Magyar Vitorlás Szövetségnek. A telepi tagokon kívül egyre több, más kikötőben álló hajó tulajdonosa lép be a Klubba, mert támogatást kap a versenyeken való szervezett részvételre. Az országban található 82 vitorlázóegyesület közül a TVSK az összesített eredmények alapján általában az 5-6. hely valamelyikén végez. Ennek az eredménynek emeli az értékét az, hogy az értékelésnél a többi egyesület erősségét jelentő kishajós és olimpiai hajóosztályok eredményei kiemelt súlyozással szerepelnek a nagyhajós eredményekhez viszonyítva.
A klub gyermek-, ifjúsági- és oktatótáborokat szervez. Rendezője a Pünkösdi Regattának, amely az egyik legrangosabb távverseny. A Yolle osztályú hajók országos bajnokságát is a TVSK szervezi.
A klub öt telep működését fogja össze és támogatja: Alsóörs, Fonyód, Balatonalmádi, Ábrahámhegy és Balatonfűzfő.
Nyaranta gazdag szórakoztató, kulturális programok, kiállítások, templomi hangversenyek, diszkók, szabadtéri rendezvények szavatolják a hasznos idõtöltést. A kikötõtõl néhány perc sétára, a központban üzletek, éttermek gondoskodnak magyaros hagyománnyal a vendégsokaságról.
WIFI: van
Nyitvatartás: Szezonban üzemelő kikötő (III.15.-XII.1.)
Kikötővezető: Heyduck György
Telefon: (87) 447-603
E-mail: alsoors@tvsk.hu
Hasznos volt számodra a szótárunk?
Mondd el mennyire!
Szavazatok száma: 2
Átlagos értékelés: 4.5
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!