Láng Róberttel beszélgettem a 2009-es Kékszalagról, az AC Sailing Team és az RC 44 terveiről.
A taktikus tavaly Eszes Tamás volt, idén Kelemen Tamás veszi át a szerepét. Main Trimmer személye még nem biztos, de jelöltünk már van. Génua trimmer Vígh András, a genakker trimmer Aklán András lesz. D'Albini András a pitman, ő áll a zongoránál, a grinder Perjés Bálint, a bowman pedig Németh Áron lesz. A többi pozíció még kérdéses.
Litkey Farkas a nagy ellenfél, de a Sponsor Wanted és az Avatar is ugyanolyan vetélytárs. Tavaly a 2008-as Kékszalagon lehetett trapézolni, mivel nyílt Kékszalag volt, akkor sikerült eléjük kerülni, ha ezt sikerül idén is hozni, akkor meg leszek elégedve. Míg minden más hajó arra készül és arra építették, hogy megnyerje a Kékszalagot, addig az RC 44- el más a helyzet. Ez egy One Design osztályhajó, amit úgy terveztek, hogy a legszélesebb széltartományban lehessen vele reffelés nélkül vitorlázni.
A mi hajónk súlya körülbelül háromszor annyi, mint ellenfeleinkké, tehát nekünk inkább erős szélben (5-6 Bft nagyságú) van esélyünk, ez lenne ideális. Ez nagyjából a vége ennek a hajónak, amit reffelés nélkül elbír. Kelemen Tamás szerint: "egy Tihany-Keszthely Up-and-down lenne a legjobb, mivel elég élesek vagyunk, kreuzban tudnánk bizonyítani". A gyenge szél mindenkép hátrány nekünk, de azt gondolom, hogy a dobogóra mindenképp odaférünk.
Elsősorban a Kékszalagra koncentrálunk, erre állt össze a csapatunk még tavaly, ami elég jól összeszokott. A tavalyi Kékszalag előtt sokat edzettünk. Fel kell elevenítenünk azt a tudást, amit már megszereztünk, illetve ezt továbbfejlesztjük, van pár újításunk, vannak új vitorláink. 2009-es Kékszalag előtt még 6 edzést tervezünk. A Kékszalag után edzünk itt a Balatonon, majd az őszi-téli szezonra levisszük a hajót az Adriára. Tervben van, hogy az osztrák csapattal edzünk, ha nem viszik le Dubaiba a hajójukat, ami az RC 44 versenysorozat utolsó állomása. Az Adrián kapnának kikötő helyet, szállást, és velük párban edzenénk. Szükségesnek tartanám, hogy nemzetközi tapasztalatot szerezzünk, de az még nincs lefixálva, hogy melyik egységek csatlakoznának hozzánk.
Ezek a vitorlák olyan csapatoktól vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy minden versenyre új garnitúrát vásároljanak. A light génuánkba például 5-10 forduló, ha benne van. Egyszer húzhatták fel, kipróbálták. Minden vitorlánk hasonló szintű, nem vadonatújak, de alig használtak. Nagyon sok vitorlánk lett így, mindegyik fajtából van most 3-4 darab. Az RC 44 osztályban a vitorláknál szabadság van, gyárt például a North, Quantum, viszont a hajó nagyon szigorúan One Design. A vitorlák méretei tól-ig behatároltak.
A Puma beszállt a vitorlázásba, kezdte a Volvo Ocean Race vitorlás versennyel, a magyarországi Pumával Balogh Anikó sajtófőnökünk került kapcsolatba, és úgy döntöttek, hogy beszállnak.
Nincs tervben, de nyitott a dolog, tavaly is összetalálkoztunk edzés alatt másik hajókkal és nyílván összemértünk.
Igen meglehet, sok hajóval meglehetett volna már rég dönteni a rekordot. A Nemere II rekordját azért nem döntötték még meg, mert a Kékszalag napján azóta nem fújt olyan szél. Adott esetben akár egy 70-es cirkáló is megdönthette volna a Kékszalag rekordját. Az egy parádés fordulat lenne, ha úgy hozná a sors, hogy a Nemere II 54 éves rekordját pont én dönteném meg.
Úgy érzem, hogy gyenge vagyok szponzor szerzésben. Lehet, hogy azért, mert azt gondolják, hogy minek nekem, van elég pénzem rá. Ez azért nem így működik, a hajókat "érdemes" szponzorálni, jó befektetések. Jó üzlet a szponzornak, mert hatalmas médiát kapunk. Egyrészt azért is, mert érdekes a dolog, másrészt a sajtófőnökök, a mi esetünkben Balogh Anikó nagyon sokat dolgozik azon, hogy komoly médiát teremtsenek. Nagyon jó visszatérülő befektetés lenne bárkinek, ha támogatná ezt a csapatot.
Nem lesznek.
Nem mondott, legutóbb amikor külföldön jártam nem is találkoztunk. Viszont Németh Áronnal, aki a hivatalos boat captain, voltunk kinn egy study tour-on, ahol sok okos és új dolgot tanultunk a hajóról, versenyzésről, a hajó megvitorlázásáról. A hajó upgrade-je folyamatosan megy, ahogy az osztályban fejlődnek a dolgok, az újításokat megcsináljuk. A cél az, hogy osztályhajó legyen és kiálljon egy felmérést.
Láng Róbert
Tóth Mátyás
Fotó: Tóth Mátyás, Minden jog fenntartva
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!