Kanada távoli, vadregényes vidékeit felfedezni életre szóló élmény, azonban tekintve, hogy a világ egyik legnagyobb területű (és egyik legszebb) országáról van szó, igazi kihívás csak egyetlen területet választani benne. Nekünk most Brit Kolumbia tartományára esett a választásunk, amely az észak-amerikai kontinens csendes-óceáni partvonalának tehetős hányadát foglalja el. Lássuk, hogy mi mindent csinálhatsz ezen a mesés helyen, ha ellátogatsz ide.
Brit Kolumbiában olyan sok termálforrás található, hogy nem az a kérdés, hogy hová menjen az ember, hanem sokkal inkább az, hogy hová menjen először! A természetes fürdőzés kedvelői kipróbálhatják a 870 kilométeres Hot Springs Circle Route valamely szakaszát, vagy akár az egészet is, amely Cranbrook történelmi vasútvárosából indul, és öt gyönyörű termálforrást érint a Kootenay Rockies-hegységben.
A bálnales már önmagában egy életre szóló élmény, pláne ha Brit Kolumbia hegyekkel és erdőkkel teleszórt partszakaszai kínálnak hátteret hozzá. A Spirit of the West Adventures azonban még ezt is képes fokozni, a cég ugyanis többnapos kajaktúrák keretei között kínálja mindezt az érdeklődőknek. A túracsoportok a Quadra-szigetről indulnak el, ami csupán egy 10 percnyi hajóútra van a Vancouver-szigeten fekvő Campbell River településétől, és többféle kirándulás is választható. Persze nem csak a vízi világ szerelmeseinek kedveznek a partok, hiszen egy jó túrázás, vagy némi kempingezés is bearanyozhatja a látogatást, a helyi gasztronómiai különlegességekről már nem is beszélve.
A Flying U Racnh 1849 óta a nyugati kultúra egyik szimbólumaként működik, és így Kanada legöregebb vendégfarmjaként tartják számon. Hol is kezdjük. Foglalj szállást a farm egyik régi nyugati stílusú kabinjába a Cariboo-i Green Lake-ben, ahol felügyelet nélküli lovaglási lehetőségekkel is élhetsz az erdőkkel, mezőkkel, és persze hófödte hegycsúcsokkal tarkított vidéken. A kellemesen fárasztó napot érdemes a farm Longhorn Saloon ivójában zárni.
Ucluelet a Vancouver-sziget nyugati partján fekszik. A település a Pacific Rim Nemzeti Park része, és több mint 24 kilométernyi homokos partszakasz otthona is egyben. Ucluelet Kanada egyik legkönnyebben elérhető és legszebb szörf-csomópontja, ahol a kezdők és a profik is egész évben élvezhetik a hullámok nyújtotta élményeket.
Aki inkább száraz maradna, az túrázzon el a közeli hegyekbe egy helyi utazási iroda szervezésében, vagy nézzen át a közeli Tofino nyüzsgő tartományába, ahol a kalandorok további üzletekre, pubokra, és még több tengerpartra lelhetnek.
Akik sok amerikai filmet láttak már (tehát nagyjából mindenki), azok biztosan észrevették, hogy a sok amerikai gyereknek tágasabb faháza van, mint sok belvárosi bérlakás Budapesten. Ha mindig is szerettél volna megszállni a lombok között, akkor irány Brit Kolumbia! Errefelé nagy divatja van a bérelhető faházaknak, amelyek konkrét szállásokként lettek kialakítva duplaágyakkal, minikonyhákkal és kerek ablakokkal, amelyeken keresztül megfigyelhetjük az erdő nyugalmát.
Brit Kolumbiában található a világ leghosszabb part menti útszakasza, ami egy 27 kilométeres körben zárja magába Vancouver egyik városrészét. Az út bejárható négy, vagy akár két keréken (esetleg tandembiciklin) is, és meg is éri rászánni az időt és az energiát hiszen olyan érdekességek mellett hajthatsz majd el, mint a Science World kupolája, vagy a False Creek Marina, és még a Lionsgate-függőhíd alatt is átgurulsz majd, mielőtt behajtanál a megtévesztő nevű Stanely Parkba, egy 400 hektáron elterülő mérsékelt övezeti esőerdőbe.
A vadonélő grizzlyk megfigyelése nem éppen egyszerű vagy biztonságos program, hiszen fontos, hogy ne zavarjuk meg a medvéket természetes élőhelyükön. Azok, akik mégis látni szeretnék őket, jobb ha felkeresik valamelyik medveleseket kínáló ügynökséget, amelyek biztonságos és környezetkímélő módon kínálják ezt az élményt az érdeklődők számára.
Ezeken a túrákon tapasztalt vezetőkkel kelhetsz útra, akik pontosan tudják, hogy mely helyekről lehet a legjobban megfigyelni ezeket a csodás élőlényeket. Ne feledd, hogy télen többségük mély álomba szenderül, amit érdemes figyelembe venni, amikor utazásodat tervezed.
Prince Rupert városának öreg kikötője egykor az vidék „első nemzeti” telepeseinek fontos kereskedelmi középpontjául szolgált, ma pedig átjárót kínál a Haida Gwaii néven is emlegetett Queen Charlotte-szigetekhez. A távoleső, esőerdővel bevont szigetek a természet szerelmeseinek paradicsomát képezik, tele üres tengerpartokkal és a helyi élővilág megannyi képviselőjével.
A szigetcsoport déli végénél található a Gwaii Haanas Nemzeti Park, a Haida emlékhely, és az első nemzetek illetve a Haida nép védett ősi területei, ahol a mai napig cédrusból épített hosszúházakat, mohával benőtt kenukat, és több évszázaddal ezelőtt faragott totemeket találunk. Akit érdekel az őshonos népek története, azok semmiképpen ne hagyják ki ezt a lehetőséget.
Ha valahol a világon, akkor Kanadában egyáltalán nem nehéz mesés túraútvonalakat találni. A megannyi hegyes-völgyes terület minden nehézségi szinten rengeteg opciót kínál, csak ne akadj fenn azon, hogy melyikük a legszebb (segítünk: mindegyik). Vezetett túrákra is befizethetsz, ha szeretnél érdekességeket hallani a felfedezett területekről.
Ha nem riadsz meg a rövid, de izzasztó kihívásoktól, akkor hódítsd meg a Grouse Grind útvonalat, amelyet „Természetanya kondigépeként” is szokás emlegetni. A név találó, ugyanis egy 2 380 lépcsős emelkedőről van szó a Grouse-hegy oldalán, amit ha megmászol, joggal dicsekedhetsz vele életed végéig.
Ha szeretnéd közelebbről is megismerni a farkasokat, akkor a Goldenben található Northern Lights Wolf Centre legyen a célállomásod. Amellett, hogy rengeteget tanulhatsz ezekről a csodálatos állatokról, lehetőséged nyílik a helyi falkához csapódni és velük tartani némi testmozgásra a park vadonjában. Kövesd a szőrös helyieket, amint végigvezetik a csoportot az örökzöld erdőn, a gleccserekkel tarkított folyók mentén, és az ősi hegyek árnyékában. Mesébe illő, mégis valódi!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!