Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia - csupa porcelán lenne az élete?
Megszokhattuk már, hogy a Világ Legszebb Kávéházának Művész Páholy előadássorozatán híres személyiségekkel, és nagy nevekkel találkozhatunk. Az egyik ilyen alkalommal éppen a tradicionális, nagy múltú, magyar családok utódait ismerhettük meg a művészi beszélgetés asztalánál, így Mattyasovszky-Zsolnay Zsófiát is.
Gondolták volna, hogy a híres porcelángyártó család tagja is küzdött nehézségekkel élete során? El tudják képzelni, ahogy Zsófia vad zenére vasalja selyem blúzait? Eszébe jutott már, hogy a név, melyet visel, milyen küzdelmekkel állítja Őt szembe nap, mint nap?
Mikor volt, és milyen volt az első alkalom, amikor Zsófia a New York Kávéházban járt?
Családi nehézségeink miatt mi nem túl sokat utaztunk. Valami kelet-német cserelányra emlékszem, akiknél én kinn voltam Kelet-Berlinben, és aztán nagy nehezen összegyűjtöttünk némi pénzt, amiből felutaztunk úgy Budapestre, hogy a nagymamám régi titkárnőjénél aludhattunk hárman. Akkoriban volt az, hogy anyám körbehordott a legérdekesebb helyeken, Budapesten, és így jutottam el a New York Kávéházba is, de akkor ez még a régi kávéház volt. Azonban az is nagyon gyönyörű volt, nagyon szerettük!
Később, amikor 20 éves koromban felköltöztem Budapestre, egy nyelvész-író famíliába kerültem be a férjem révén, és akkoriban rengeteget jártunk a Kávéház ún. régi részébe, ahol a különféle sajtóorgánumok és kiadók voltak. Arra nagyon konkrétan emlékszem, hogy amikor utoljára ott jártam, akkor Keresztury Dezsőnél voltunk.
Aztán később átépítették a New York Palotát, és az Olasz Intézet, illetve a Nagykövetség meghívására voltam itt többször is rendezvényen. Egyébként a vendégeimet is ide szoktam hozni pont azért, hogy lássák és megismerjék ezt a csodálatos helyet.
…ha jól értem, akkor pozitív élmények kötik Önt ide…
Ez így igaz! Ide csakis pozitív élmények kötnek. Nekem negatív élményem nincsen a New York Palotáról. Teljesen mindegy, hogy a régi, vagy az új, vagy az átépített formájára gondolok-e vissza. Mindenféleképpen pozitív az összes ide kapcsolódó emlékem.
Hogyan tudná megfogalmazni a hangulatokat, és érzéseket, amik ide kötik Önt?
Hát most egy nagyon furcsa választ fogok adni…
Mert ugye ki is vagyok én? Nem vagyok egy különösebben nagy ember. Mégis úgy gondolom, hogy a New York Kávéház rangomhoz méltó hely. A rangot pedig, úgy értem, mint az emberi minőséget, és mint a származást. Tehát nem csak a „rangomnak”, hanem a származásomnak is tökéletesen megfelel ez a hely.
A Művész Páholy előadása során beszélgettek Juhász Annával arról, hogy a Zsolnay név az némiképpen egy ernyőt borít a valódi Zsófiára, és nem mindig lehet ez alól kilátni. De valójában milyen az a VALÓDI Zsófia, aki ott az ernyő alatt él?
Ugye egyrészt az esernyő alól nem lehet kilátni, másrészt az sem látható, aki ott van alatta.
Nagyon nehéz azzal megküzdeni, hogy gyakorlatilag, amikor az embert minősítik - és minél műveletlenebb egy ember, annál inkább hajlamos minősítgetni a másikat -, akkor azt éli meg, hogy soha nem őt minősítik, hanem valamit, ami tulajdonképpen nem ő. Mindegy, hogy pozitív irányba torzít a minősítés, vagy negatív irányba torzít, de semmiképpen sem az én teljesítményemről szól. És ezt nagyon nehéz elviselni, felismerni és megszokni.
Én azt hiszem, hogy nekem nem is ebben az országban sikerült megszabadulnom tőle, hanem kint Angliában, ahol elég hosszú ideig tartózkodtam. Akkoriban ott sok mindent megtanultam. Itthon kishitű voltam, talán a magam képességeivel szemben is, és akkor, amikor Angliában azt mondta nekem 6 hónapi munkám után a vezető német szakember, hogy: „Zsófia, bárhová mész az országunkban, nyugodt lélekkel adjuk a kezedbe egy hétre, vagy akár egy hónapra is az ottani intézményünk vezetését.” – nos, akkor az azért nagyon nagy dolog volt nekem! Akkor kerültem az igazi helyemre magamban, és akkor éreztem úgy, hogy bárhogy is minősítenek, én magam tudom, hogy szorgalmas vagyok, okos vagyok, lelkiismeretes vagyok, és az itthoni értékelés érdekel, de nem ingat meg.
Ha jól értem, akkor ez független attól, hogy hogyan hívják Zsófiát…
Teljesen független. A szakmában sokáig nem is tudták a teljes nevemet.
Nagyon vicces volt, hogy egy olyan valaki, aki ugyanazon a területen dolgozik, ahol én, 20 év után tudta meg, hogy hogy hívnak pontosan. Ráadásul egészen kikelt magából; hogyan lehetséges az, hogy ennyi év alatt ezt nem tudta meg ezt rólam. Ennek azonban semmi köze a munkámhoz. Nincs köze.
Természetesen a családban nagy elődök voltak, akik akár szociális, akár egészségügyi területen dolgoztak, nem beszélve Zsolnay Vilmosról, aki néha 120 munkáslakást építtetett. 120-at egy évben. Szóval a név szociális tartamú jelentősége is már valahol az 1860-as években elkezdődött.
Zsófia, hogyha eltekintünk a munkától, és mindattól, ami a családi nevek révén kötelezi Önt, akkor mi a kedvenc szabadidős elfoglaltsága?
Ó jajj! Hát az nagyon sok van! :)
Gyorsan meg lehet engem vigasztalni. Én nagyon szeretek társaságban lenni, zenét hallgatni, operába menni. Imádom a balettet, a táncot. Szeretek utazni, állatokkal foglalkozni, kertben dolgozni, vasalni vad zenékre… Szóval én eléggé könnyen és jól el tudom magam foglalni, és nem is értem azokat az embereket, akik egyetlen dologban benne tudnak maradni. – ők talán a műgyűjtő típusba tartoznak. Én ilyen értelemben nem vagyok szorgalmas. Nagyon könnyen terelhető a figyelmem, és nagyon sok minden érdekel...