Sokak által irigyelt szakma, hiszen különleges helyszíneken történik a munkavégzés és mindezért fizetés is jár. Magyarországon is érezhetően megnőtt a turizmusra való igény. Új hotelek építése, egyre több wellness foglalás az, amire hazánkban is egyre nagyobb az igény. Ez a népszerű foglalkozás teljes embert kíván aki, felelősségteljes nyitott világképpel rendelkezik, pontos, precíz és kedveli a nyüzsgést, hiszen 20-30 fős csoportokat kalauzolnak világszerte.
Derült ki egy felmérésből, amelyet a Glassdoor saját adatbázisában fellelhető adatok alapján készített el még 2014-ben. Vajon tényleg ez határozza meg, vagyis az elvállalt munkakör, hogy szeretjük-e a munkánkat? Valóban mi választottuk, mi akartuk kitanulni, de véleményem szerint több tényező is közrejátszik. A Glassdoor munkatársai elárulták azt is, hogy a nagyon sok tréningnek, továbbképzésnek köszönhetik azt, hogy munkájukat kielégítően eltudják látni, ez pedig önbizalmat és erőt, motivációt ad az itt dolgozóknak. Többségük szerint van jövője a szakmának, hiszen folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak a keresleti mutatók.
Számtalan utazási iroda és szálloda kifejezetten, mint marketing stratégia építi be az idegenvezetést az élménycsomagokba, amely nemcsak az idegenvezetők számára biztosít folyamatos munka lehetőséget, de a szálláshely alkalmazottainak is. Magyarország változékony időjárása megköveteli, hogy egyéb programokkal –például borfesztiválok, kalandparkok, látványos természeti kincsek bemutatásra is sor kerülhessen, hiszen jóval rövidebb a strandszezon.
A fentiek figyelembe vételével rendkívül elkezdett érdekelt minket, hogy van-e jövője ennek a pályának ezért az EFEB felnőttoktatási intézmény egyik szakemberével konzultáltunk, aki kidolgozta az idegenvezető tanfolyam új tematikáját és a tanításon kívül maga is hódol szenvedélyének az idegenvezetésnek. A beszélgetés során megtudtuk, hogy itthon is fellendülés érzékelhető és az idelátogatók leginkább a kastélyok, várak bemutatását kedvelik, hiszen ez a különleges látványvilág egyedülálló hazánkban. A szakma pozitívan szemléli, hiszen országosan programba foglalták a kastélyok felújítását ezzel is támogatva a turizmust és a kultúrát. A diósgyőri vár nem rég került felújításra, ahol mi is jártunk. A vár idegenvezetője rendkívül érdekes előadást tartott, miközben végig vezetett minket az épületen. Megcsodálhattuk Közép-Európa legnagyobb lovagtermét és megtudtuk, hogy ezekben az időkben miért aludt ülve a királyi család.
További felújítások is tervbe vannak véve! Fejlesztik a Hollókőt, a fűzéri várat, Bakonyban Cseszneket és nemrég Kőszegen is felújítások történtek. Például az ország egyik legjelentősebb reneszánsz emlékműve az Ozorai pipó váron is hamarosan megkezdik a rekonstrukciós folyamatokat és a fertődi Eszterházy-kastélyt már ne is említsük.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!