Ibiza - Besz Isten és a hippik szigetén

Hogy az alig 572 négyzetkilométeres Ibiza minek köszönheti évszázadokra visszanyúló népszerűségét, azt jórészt különleges földrajzi helyzete magyarázza. A kis sziget Afrika és az egykori Ibéria között fekszik, ennél fogva fontos megállóhelye volt a Földközi-tenger hajósainak, így az elsőként megtelepedő karthágóiaknak is. Őket - a Kr.e. VII. században - leginkább Ibiza óriási sómezői és a hatalmas ólomlelőhelyek vonzották. A legenda szerint a Hannibál által használt ólomgolyócskák is itt készültek.

A karthágóiak adtak nevet a szigetnek: Ibosimnak hívták, az egyiptomi eredetű Besz isten után, aki - egyéb érdemei mellett - különleges képességgel tartotta távol a szigettől a kártékony rovarokat és egyéb állatokat. Ibizát ezért szent helyként tisztelték. A régészek több romterületet, nekropoliszt és vallási szentélyt fedeztek fel a múlt század óta, ezek emlékeit ma a Régészeti Múzeumban őrzik.

A Kr.e. II. században a rómaiak átvették az uralmat Ibizán, de valójában soha nem telepedtek meg a szigeten. Autonómiáját meghagyták, de folytatták a természeti kincsek kiaknázását, hogy ólmot és bíborfestéket szállítsanak a császári Rómába. A birodalom bukása után vandálok dúlták fel a sziget békéjét, majd 903-tól, a mórok uralmával egy újabb, virágzó korszak vette kezdetet: fejlesztették a sziget iparát és mezőgazdaságát, az általuk épített öntözőrendszerek árkai ma is láthatók. A mór kultúra a sziget népzenéjében, étkezési szokásaiban és a helyi dialektusban, az “ibicenco”-ban is maradandó nyomokat hagyott. 1235 augusztusában azonban a Guillermo de Montgri vezette keresztény katalán csapatok - némi csel segítségével - végül sikeresen kiűzték a mórokat Ibizáról. Ennek emlékére minden évben parádés tűzijátékkal záruló ünnepségsorozatot rendeznek a szigeten.

Időközben azonban Kolumbusz felfedezte Amerikát, és a spanyol uralkodók elveszítették érdeklődésüket Ibiza és a Földközi-tenger térsége iránt, ahol a vakmerő észak-afrikai berber kalózok kezdtek garázdálkodni. A szigetlakók ezért őrtornyokat építettek a partokon, ahol állandóan őrszemek vigyázták a tengert, s ha ellenséges hajót észleltek, füstjelekkel mintegy húsz perc alatt az egész lakosságot riadóztatni tudták, akik így időben elrejtőzhettek a templomokban. Végső elkeseredésükben az ibizaiak még saját hajóhadat is építettek, és a berberek legnagyobb meglepetésére nemsokára már az ők támadták meg az ellenség kétárbocosait. Ibiza város kikötőjében ma egy obeliszk állít emléket a bátor honi kalózoknak, a corsarióknak.

A sziget minden része más-más látnivalót kínál, ezért a legjobb autóval bejárni, hiszen az utak kiválóak, a távolságok pedig elenyészők. A legszebb “cala”-k  (öblök) a sziget nyugati részén találhatók, a sólepárlóktól San Antonio-ig. Az utat sűrű pinea-erdők, narancsligetek valamint szentjánoskenyérfák szegélyezik, és mindenhol előbukkannak a hófehérre meszelt, lapos tetejű, jellegzetes ibizai házak. Szerencsés utazó találkozhat a vadon és csapatokban élő ibizai kutyákkal is, a sziget zoológiai büszkeségeivel. Az első példányokat még a karthágói őslakosok hozták a szigetre. Az agárszerű, foltos jószágok roppant jámborak, az erdőben élnek és nem utasítják vissza azt sem, ha valami finom falattal kínáljuk őket.

Barangolásunk során érdemes megállni az egyik legszebb öbölben, Cala d’Hortban, ahonnan páratlanul szép kilátás nyílik a híres, mágneses kisugárzású Es Vedra-szigetre. Ez a misztikus hely - amely egyébként Mike Oldfieldet is komponálásra ihlette Voyager című albumának születésekor - több hajókirándulás programjában is szerepel.

San Jose faluja a sziget legmagasabb részén fekszik. Bájos templomába igyekezve feltétlenül menjünk el a bejárat melletti falra festett három kereszt előtt. Az ibizai emberek ugyanis roppant babonásak, és ma is úgy tartják, hogy ily módon ártalmatlanná lehet tenni az esetlegesen bennünk bujkáló rossz szellemeket. A templommal szemközti bárban igazi helyi csemegékre bukkanunk. Megkóstolhatjuk például a híres ibizai likőröket: a szentjánoskenyérfa terméséből készült Palo-t, vagy a Hierbas ibicencas névre keresztelt ánizsos italt, aminek afrodiziakum hatást is tulajdonítanak. E helyen még valódi ibizai jegygyűrűt is vásárolhatunk egy idős hölgytől: az ezüst- vagy aranygyűrű koszorú formájú, rajta apró lánc lóg, azon pedig egy kulcs és egy szív.

San José-t elhagyva érdemes kitérőt tennünk a 475 méter magas Atalaya-hegyre, a sziget legmagasabb pontjára, de vehetjük az irányt a közeli San Antonio felé is. Ez a nyüzsgő város - amelynek öble a riói Copacabaná-t mintázza - a bulizni, táncolni vágyó fiatalok paradicsoma. Talán meglepő, de Ibizán találhatók Európa legnagyobb és leghíresebb diszkói, mint a Privilege, vagy az Es Paradis, ahol igazi ‘sztár D.J.-k’ keverik a talpalávalót. A mulatozás éjfélkor kezdődik, a belépőjegyek pedig elég borsos árbon - még a legolcsóbbak is 30 Euro körül – kelnek el. San Antonio egyik jelképe a hangulatos Café del Mar bár a tengerparton, ahol esténként összegyűlnek a naplementére vágyó fiatalok, hallgatva a bár sajátos zenéjét, amelyet évente egy válogatás CD-n meg is jelentetnek.

Ibiza keleti partján - a fővárost leszámítva - csak egy nagyobb város fekszik, az elegáns Santa Eularia. Kiépített tengerparti sétányaival, hangulatos bárjaival inkább az idősebb, nyugalomra vágyó turisták törzshelye. De innen alig néhány kilométerre találjuk Es Canar-t is, ahol szerdánként hippipiacot tartanak. Az első hippik még a 70-es évek elején jöttek Ibizára, ahová elsősorban a sziget békéje vonzotta őket, és itt végre a saját normáik szerint élhettek. Rövid időn belül több mint tízezren érkeztek, erről az időszakról egyébként “More” néven film is készült a Pink Floyd zenéjével. Az együttes is megfordult Ibizán, akárcsak Janis Joplin, Jimmy Hendrix vagy a hozzájuk hasonló legendás zenészek. Bár az első hippik ma már nagypapák és nagymamák, még mindig jön az utánpótlás. Hiszen aki bohém könnyedséggel szeretné élni az életét, annak Ibiza ma is ideális hely.

A sziget fővárosa a mintegy 35.000 fős Ibiza, vagy katalánul Eivissa, néhány éve a világörökség része. A kikötőhöz vezető Vara de Rey sétány a fiatalok találkozóhelye. A kávéházi teraszokon elüldögélhetünk egy “café con leche” mellet, és megkóstolhatjuk az egyik jellegzetes helyi édességet az “ensaimada-t” is. Ezt a porcukorral, tejszínnel  ízesített, csigaformájú kelt tésztát alkalomadtán még kocsikerék nagyságúra is kisütik, de kisebb méretekben is kedvelt vásárfia. A kikötőből befelé tartva a La Marina és a Sa Pena negyedbe jutunk, ahol sok ibizai halász lakik családjával. A keskeny utcák, a kovácsoltvas-erkélyes fehér házak, a száradó ruhák, és az ajtók előtt sziesztázó halászok igazi mediterrán hangulatot varázsolnak a látogató köré.

Csupán néhány saroknyira találjuk a régi piacot, szemben Ibiza városfallal körülvett óvárosának, a Dalt Vila-nak a legnagyobb városkapuja áll.  A ma látható városfal a XVI. századból származik, nemzetközi műemlékké is nyilvánították. A Dalt Vila meredek, macskaköves utcáin nem lehet eltévedni, a felfelé vezető utakon ugyanis előbb-utóbb eljutunk a katedrálisig, ahonnan csodaszép kilátás nyílik az egész kikötőre. A szemközti oldalról látni lehet a sziget leghosszabb homokos strandját, a Playa d’en Bossa-t.

A napközben csendes főváros csak éjszaka ébred fel Csipkerózsika-álmából. De akkor igazi karneváli hangulat költözik a kikötői negyedbe. A Calle de la Virgen utcáján bizarr barokk jelmezekbe öltözött ajtónállók, és Marilyn Monroe-t idéző transzvesztiták pózolnak egy-egy fotó erejéig. És a bárokban minden éjjel fáradhatatlanul kezdődik a tánc, a zene, a mulatság.  S ha kimerültünk a reggelig tartó dorbézolásban, röpke tíz perc alatt a sziget bármely pontjáról csendes kis tengeröbölbe juthatunk, ahol egy árnyas pineafenyő alatt, koktélt szürcsölgetve bizonyára kipihenjük nem csak az előző éjszaka, de az egész év fáradalmait.