A természetben talált nagy, nyers gyémántok mérete általában nem ismert, hiszen a felhasználhatóság és értékesítés kedvéért rendszerint több darabra vágták szét őket.

1. Gyémánt - Dél – Afrika csillaga

A 86 karátos gyémántot 1869-ben Dél-Afrikában, a Sandfontein farmon találta egy Schwarzboy nevű marhapásztor, amikor dühében gyökerestül kitépte azt a bokrot, amely megsebezte. Egy ideig talizmánként hordta, de elfogta a félelem, hogy szerencsétlenséget hoz számára, és elvitte a helyi varázslóhoz, akitől azonnal megvette egy Niekerk nevű kereskedő, teljes vagyonát felajánlva a kőért: természetesen pontosan tudta, hogy élete üzletét ütötte nyélbe. Lord Dudley némi csiszolás után már 25000 fontért vásárolta a követ, és elnevezte "Dél-Afrika csillagá"-nak. Dél-Afrikában, persze, ennek hatására azonnal kitört a gyémántláz. 1896-ban viszont az ékszer eltűnt, s csak három évvel később került elő. Kiderült, hogy Lord Dudley tolvaj unokaöccse ennyi ideig próbálkozott, hogy túladjon rajta, ám hiába, mert zsákmánya túl ismert volt ahhoz, hogy megvegyék. A tolvaj végül felajánlotta a lordnak, hogy 50000 dollárért visszavásárolhatja kincsét. Az arisztokrata beleegyezett, de természetesen azonnal riasztotta a rendőrséget, akik elfogták a "kedves" rokont és Dél-Afrika csillagát visszaadták Lord Dudley-nak. Jelenleg azonban nem tudni, hol van a gyémánt.

2. Gyémánt - Sah

88,9 karátos drágakő. Arról híres, hogy ez volt az első drága kincs, amelynek nevet adtak, miután több, mint négyszáz éve Indiában megtalálták. Lapjain perzsa nyelvű feliratokat találtak, melyek Ahmed Nagar királyról és a Tadzs Mahal építtetőjétől, Dzsahán sahtól származtak. A sahot fia, Aurangeb fosztotta meg trónjától. Az ifjú pedig éppúgy szerette az ékszereket, mint az apja. Születésnapja előtt minden évben eladta legszebb drágaköveit, hogy az ünnepnapon kamatostól visszakapja azokat: alattvalói minden évben annyi ajándékkal halmozták el, amennyi az uralkodó testsúlya volt. Hét szépséges trónja közül kiemelkedett a Sah gyémánttal díszített Pávatrónus. 1739-ben Nadír perzsa sah kifosztotta Delhit és megszerezte a követ, melyre egy harmadik feliratot is vésetett. Az ékszer 1829-ig Teheránban maradt: ekkor - az 1825-ös dekabrista felkelés utóhatásaként - megölték az ottani orosz nagykövetet. I. Miklós cár válaszul háborúra készülődött Perzsia ellen, a Sah gyémánt láttán azonban könnyen és örömmel kiengesztelődött. Ő sem volt megvesztegethetetlen.

3. Gyémánt - Hope

A XVI. század közepén egy indiai férfi hozta Velencébe ezt a 112 karátos, ibolyakék drágakövet - a (már közel sem annyira örömteli) búvópestissel együtt - s egy Morosini nevű patríciusnak adta el, aki azonban nem sokáig örülhetett neki, mert egy kocsmai verekedésben leszúrták.
Tavermier francia gyémántkereskedő vette meg, akit legközelebbi indiai útja során egy tigris halálra mart. (Más források szerint az úr tisztes kort megérve békésen elaludt. Ki tudja?!) Egy darabig Touquet párizsi bankár vagyonát gyarapította, de a hírhedt uzsorás nemsokára a párizsi Bastille börtönben végezte. A Napkirály ékszerésze szív alakúra csiszolta a követ - a súlya ezáltal csökkent, de szépsége nőtt -, így még királyibb ajándék lett XIV. Lajos egyik szeretője, Montespan márkiné számára. Az uralkodó azonban hamarosan hűtlenséggel vádolta a hölgyet, s kolostorba záratta, a kék követ pedig az Aranygyapjas rend szalagjába foglaltatta.

Néhány évtizeddel később Marie Antoinette készíttetett magának ékszert a szív alakú gyémánt felhasználásával, a mesés darabot azonban az 1792-es forradalmi események alatt ellopták. Egy kadét Londonba vitte, és egy holland gyémántkereskedőnek adta el, aki minden erőfeszítése ellenére képtelen volt túladni a gyémánton, bár többször átcsiszoltatta. Végül a fia nevetségesen alacsony árat kapott érte.
1820-ban egy árverésen tűnt fel a kék kő, ahol Thomas Henry Hope bankár, a kincs névadója vette meg. Néhány évvel később a bankár fia királyi vevőre talált IV. György angol uralkodó személyében, aki kevés pénzzel és az ifjabb Hope számára annál értékesebb nemesi ranggal fizetett érte. A szép özvegynek, Mary Fitzherbertnek ajándékozta engesztelésül, amiért - anyagi gondjai megoldásaként - feleségül vette Caroline braunschweigi hercegnőt, akihez persze, hűtlen volt, s hamarosan világraszóló botrány közepette el is váltak. A csalódott asszony magának követelte a kék követ, VI. György azonban inkább Hope-nak adta el, aki készpénzzel fizetett érte.

Sir Francis Hope az utolsó török szultánt, II. Abdul Hamidot választotta az ékszer következő tulajdonosául, aki kedvenc feleségének ajándékozta. Amikor megfosztották trónjától, és Salonikibe kényszerült, a száműzetésbe magával vitte. Simon Mantharidesz görög gyémántkereskedő fogadta be, hálából neki ajándékozta a követ. A Mantharidesz család a törökök elől Párizsba menekült: egy kiránduláson mindnyájan eltévedtek, és szakadékba zuhantak.

A kék gyémántot ezután Igor Kanitovszkij orosz herceg szerezte meg, és a Folies Bergéres táncosnőjének, Laurentine Ladrue-nek ajándékozta. A herceg párbajozott is szerelméért, és belehalt sérülésébe. A lány babonás volt, ezek után nem akarta megtartani a gyémántot, s egy Montez nevű úrnak adta el a követ. A spanyol hajója elsüllyedt, ő pedig vízbe fulladt. A Hope-ot egy búvár hozta fel a roncsok közül. A híres párizsi ékszerész, Cartier vásárolta meg, tőle pedig a Washington Post című újság tulajdonosa, Edward McLean, 170 000 dollárért azzal a kikötéssel, hogy ha valamelyik családtagját fél éven belül szerencsétlenség érné, Cartier ugyanennyiért köteles visszavásárolni a gyémántot. A hat hónap baj nélkül eltelt, bár felröppent a hír, hogy McLeanék is az 1912 áprilisában elsüllyedt Titanicon utaztak. Nem voltak a hajón, de sorozatban érték őket a tragédiák: fiukat egy taxi ütötte el, lányuk szerelmi bánatában túl sok altatót vett be. A szülők házassága gyerekeik halála után megromlott: folyton veszekedtek, végül elváltak. McLean elborult elmével halt meg, felesége sosem épült fel szélütéséből.

A követ a New York-i "gyémántkirály", Harry Winston vette meg, s 1957-ben más ékszereivel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt "szeretett bele" Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Hiába figyelmeztették, hogy a kő eddig csak szerencsétlenséget hozott tulajdonosaira, ő ragaszkodott hozzá. Onasszisz megvette neki, azzal a feltétellel, hogy Winston öt éven belül köteles visszavásárolni anélkül, hogy a hajómágnásnak indokolnia kellene óhaját. A visszavásárlás meg is történt a házaspár válásakor.
Winston 1958. november 8-án kölcsönadta a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Institutionnak, ahol ma is látható, természetesen golyóálló üveg alatt. A híres-hírhedt kék gyémántot tulajdonosa egyszerű postai csomagban küldte el a múzeumba.
Hihetetlen történet, de a források szerint igaz. És hogy miért ez a baljóslatú levegő a csodás kincs körül, senki nem tudja. Ám a gyémántot mára már inkább mindenki csak csodálni, mintsem birtokolni akarja...

4. Gyémánt - Sancy

Az 53,5 karátos kő Merész Károlyé volt, akárcsak a Florenci: halála percéig magán viselte ezt a drága kincset. A csatatéren elhunyt nagyúrtól hullarablók kaparintották meg a követ, ami aztán egy aranyműveshez, majd a portugál régenshez került. Tőle vette meg a kő névadója, egy francia nemes, Nicholas Harlay de Sancy, aki VI. Henrik híve volt. Hogy királyának segítsen, többször elzálogosította az ékszert, egyik szolgája pedig tulajdonképpen az életét áldozta érte, ugyanis mielőtt a rablók megölték, lenyelte a gyémántot. 1604-ben I. Jakab angol király vette meg, akitől I. Károly örökölte. A francia forradalom alatt, 1792-ben nyoma veszett. Két évvel később előkerült, de a köztársaság elzálogosította, és eladta, hogy pénzt szerezzen az árából. A Sancy ezt követően Spanyolországba került. 1835-ben az orosz cár fővadásza vette meg, s egy év múlva jó haszonnal eladta Párizsban. Az 1867-es világkiállítás látványossága volt. 1868-ban egy bombay-i millomos szerezte meg, aki 1906-ban Lord William Waldorf Astornak adta el. A lord a menyének, Nancy Langhornnak ajándékozta, gyémántkoronába foglalva. 1978-ban Vicomtei Astor állítólag 1.000.000 dollálért adta el az ékszert. Napjainkban a Louvre-ban látható, Párizsban.

A világ legnagyobb ismert gyémántjai mindenhol a véletlen találás eredményei, akkor is, ha az bányászat közben következett be. Sok helyen folyik gyémántbányászat a Földön, ám mégis vannak olyan területek, ahonnan rendre előkerülnek nagyobb, és egészen tiszta darabok. Legtöbbüket feldarabolták, hogy kisebb méretben ékszerként lehessen használni. Szinte valamennyit megcsiszolták, emelve a kristályszerkezet elképesztő adottságait. A gyémánt a legkeményebb kőzet a Földön. A 10-es keménységi listán az első helyen áll a maga 10 pontjával, így érthető, hogy az értéke is ennek megfelelően magas. Koronaékszerek, eljegyzési gyűrűk, hírességek dekor ékszerei nem lehetnek gyémánt nélkül a tehetősebb társadalmi rétegek körében.

 Csermák János
 Befektetési Szakértő
 www.diamondmatrix.hk

 Kérdésed van? Tedd fel szakértőnknek: Online Tanácsadás

 Keress minket Facebookon is: Diamond Matrix