A flow-élmény, mint a boldogság szabadsága
Mi tesz minket igazán boldoggá? Hogyan élhetünk szabadon mindennapjainkban, s hogyan készüljünk az Újévre a mai rohanó világban?
Csíkszentmihályi Mihály Professzor Úrral, a Flow Atyjával beszélgettem egy forró kávé mellett a New York Kávéházban világnézetről, vallásról, szabadságról, boldogságról, s a közelgő Újesztendőről…
A mai világban nagyon sokan pesszimista hozzáállással éljük napjainkat a stressz és a nehéz élethelyzetek hatására. Mi lehet az oka mindennek?
Nos, valóban, a mi életünk sok szempontból nehéz, de azért a korábbiakhoz képest jóval könnyebb is, s erről nem szabad megfeledkeznünk! Pl. ha a középkori Franciaországra gondolunk, az emberek nagy részének az egyetlen szabadidős elfoglaltsága az volt, hogy ültek az ajtó előtt, és egymás hajából a bolhákat szedték ki, miközben beszélgettek, pletykáztak. Egyébként pedig dolgozni kellett. Hajnaltól estig. Állatokra vigyázni, teheneket fejni, s a kecskéket kivinni a rétre.
Mindez tehát egy olyan sablonos és rutinszerű élet volt, amiből nagyon nehéz volt kitörni. Az embereknek meg kellett volna állni és végiggondolni, hogy mi is történik pontosan. Ez manapság is nagyon fontos lenne.
Mostanában persze más problémákkal szembesülünk. Nehéz attól megszabadulni, hogy valaki ne kérjen tőlünk valamit, vagy ne utasítgasson, hogy csináljuk meg ezt, csináljuk meg azt. Nekünk pedig minden egyes napon döntéseket kell hoznunk.
Könnyű azt látni, hogy a mi szüleink mennyire vakok voltak arra, hogy mi történik pl. a háború alatt. Ugyanakkor viszont mi is vakok vagyunk a mi környezetünkre. Muszáj tehát meglátnunk, hogy az életünk mennyire kívülről van irányítva. Pont olyan ez, mint a bábok, akiket fentről rángatnak.
Hogyan tudjuk ezt a helyzetet megváltoztatni a leghatékonyabban, avagy: mit is jelent az öröm művészete?
Egy nagy amerikai elnök, Jefferson mondta azt, hogy a szabadság ára a folytonos figyelem. Ha szabad akarsz lenni, figyelned kell arra, hogy mennyire vagy kontrollálva, és hogy kik mozgatják a zsinórokat. Ez nem csak politikailag igaz, hanem az élet minden egyes területén: hogyan költjük a pénzt, hogyan dolgozunk, hogy bánunk a gyerekekkel, és így tovább.
Ezeket a dolgokat azért csináljuk így, mert azt hisszük, hogy így kell csinálni. De észre kell vennünk, hogy nem ez az egyetlen mód, ami létezik. Néha látnunk kell kívülről is a helyzetünket!
Nagyon sok Nobel-díjas rangú emberrel beszélgettem, hogy megértsem, ők hogyan élik az életüket. Linus Pauling azt mondta, hogy nagyon szégyelli magát a lustaságáért. 93 évesen, két Nobel-díjjal folyton dolgozik két laboratóriumban, két városban, és emiatt folyton utazik. Mi az, hogy lusta? Hogy mondhat ilyesmit?
Aztán kiderült, hogy szeret aludni, és enni is, ha éhes. De mindezt nem akkor teszi, amikor az emberek nagy része, és nem akkor, amikor mások azt mondják, hogy most van itt az ideje, hanem akkor, amikor neki éppen szüksége van rá. És emiatt azt gondolják róla, hogy ő lusta. Csupán azért mert nem figyel a szokásokra. Pedig éppen ellenkezőleg: Ő nem lusta. Ő szabad! A szabadság pedig az öröm művészetének forrása.
…ám, a mai világban sajnos nem mindig van rá módunk, hogy megengedjük magunknak a szabadságot…
Természetesen nem élhet mindenki úgy, ahogyan akar. Ezt nem lehet elvárni. Nem tehetjük mindig azt, amit szeretnénk, ez nyilvánvaló.
Részben ezért érdekeltek mindig a kreatív emberek. Azt gondoltam, hogy van valamilyen mód az ő működésükben, ami más, mint a szokásos élet, más, mint az átlag.
Tehát valahogy úgy kell kreatívnak és szabadnak lenni, hogy mégis mindezek mellett bele tudj illeszkedni a társadalomba, a közösségbe. Linus Pauling nem kötött kompromisszumot a szokásokkal, de amennyire tudta, védte magát attól, hogy az egész élete szokásos legyen. Ha a környezet jó, akkor a szokás is rendben van, de figyelni kell, mert a szokások sajnos rosszak, és van, hogy rabul ejtenek.