Sok ízletes gyümölcsöt és zöldséget csakis augusztusban fogyaszthatunk, habár szívesen ennék egész évben. Ilyen a dinnye, vagy a szilva. Itt van 3 nagyszerű recept, amiket csak augusztusban próbálhatsz ki!
Az iTeach.world egy amerikai és magyar fejlesztés eredménye, melyben egy olyan oktatási platformot hoztak létre, amelynek célja, hogy megkönnyítse az online tanítást és tanulást egyaránt.
Megint kánikulát jósolnak, ami már szinte a küszöbön van. Ilyenkor az embernek nincs étvágya, de enni kell! Most három frissítő leves receptjét ismerheted meg.
Péterffy 1965-ben egy jobb élet reményében hagyta el Magyarországot mindössze 100 dollárral a zsebében. Amit a képeken látsz, azt szinte a semmiből hozta létre.
A feltaláló már régóta gondolkozott azon, hogyan lehetne megvalósítani egy önfenntartó luxustornyot, azonban a fára épített változatot azonnal elvetette. Ez lett az eredmény!
Szükséged van egy kis kikapcsolódásra, imádsz a természetben barangolni, szeretnél lélegzetelállító tájakkal találkozni vagy csak szeretnél kiszakadni a szürke hétköznapokból? Csupán egyetlen napra van szükséged a kikapcsolódáshoz és feltöltődéshez! Irány a Magas-Tátra, a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata!
...
Elárvereznek egy igazi klasszikust, egy Porsche 356 A Coupet, ami legalább hat évtizedes designnal rendelkezik, de még most is rendkívül népszerű a gyűjtők körében.
Ha szeretsz túrázni és a természetben barangolni, de nincs időd hosszú túrákra, akár két napos kirándulás erejéig is élhetsz a túrázás lehetőségével! Találkozz te is lenyűgöző természeti csodákkal, szakadj ki a hétköznapok monotonitásából, és fedezd fel a Rax-Alpok csodálatos kirándulóhelyeit!
Ezen a héten is jó meleg lesz, úgyhogy senkinek nem lesz farkasétvágya, különösen a nehéz ételekhez. Most 3 gyümölcsös finomságot mutatunk, amikkel sokkal elviselhetőbb a nyár.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.