Az Ericsson Racing Team továbbra is uralja a Volvo Ocean Race-t, Torben Grael az Ericsson 4-el az első helyen, Magnus Olsson az Ericsson 3-al a második helyen végzett a hatodik szakasz végén Bostonban (USA).
A két Ericsson csapat az előző szakaszon, ami Qingdao-ból (CHI) indult és Rio-ban volt a befutó, azonos helyezést ért el az élen, de végül az Ericsson 3 lett az első.
Ericssonék az elsők
Az Ericsson 4 este 21.05-kor szelte át a célvonalat, 15 nap,10 óra,30 perc,54másodperc vitorlázás után.
Torben Grael (BRA,kormányos) elmondta: „Fantasztikus érzés volt! Nagyon hosszú szakaszon vagyunk túl. Folyamatosan nagyon szoros volt a verseny.”
„Azt hiszem nagyon fontos volt, hogy pár nappal ezelőtt irányt váltottunk. Azután nem volt sok választási lehetőség, tartani kellett a helyünket, ami nem volt egyszerű.”
„A cél felé közeledve úgy tűnt, hogy minden rendben, a szél nagyon gyenge volt, a tengeri szél küzdött a parti széllel. Nagyon nehéz volt, de sikerült helyt állnunk. Nem is mehetett volna jobban. Általában az amerikai versenyek szerencsét hoznak nekem, ez most sem volt máskép.”
Az angol navigátor Jules Salter hozzátette: „Kemény meló volt, talán az eddig legkeményebb, de nagy szerencsénk is volt, hogy nyerni tudtunk. Az emberek beszélnek stratégiáról, könyveket olvasnak a témáról, de azt hiszem ez most a szerencsén múlott. Ismerjük a hajónkat és a legénység jól teljesített. De egy pillanatig sem voltunk biztosak a győzelemben egész addig, amíg át nem haladtunk a célvonalon. Összesen fél órát aludtam az elmúlt napban. Az egész szakasz ilyen volt.”
Küzdelem a végsőkig
Izgalmas küzdelem játszódott le az utolsó métereken, végülis az Ericsson 3 szerezte meg a második helyet (21.17-kor futott be), mindössze 5 perccel mögötte ért be a Telefónica Blue (21.23). 4900 tengeri mérföldet tettek meg közel 16 nap alatt. Figyelemre méltó teljesítmény volt ez az Ericsson 3-tól, akiknek kormányosa Magnus Olsson (SWE) a hatodik napon sérülést szenvedett, amikor egy hullám a kormányálláshoz csapta.
„Természetesen nagyon boldogok vagyunk, mondta a kormányos, amikor kilépett a partra. „A hátam egész jól van, az elején nagyon fájt, de a legénységem nagyon sokat segített. A Telefónica Blue nagy veszélyt jelentett hátulról, de rajtuk tartottuk a szemünket. Minden hajónak megvan a maga baja, az Ericsson 4-nek elromlott a víz készítője. Most nem sikerült megverni őket, de talán legközelebb,” tette hozzá Olsson.
A megkönnyebbült Bouwe Bekking (NED) a következőket mondta a harmadik hely megszerzése után: „2 borzalmas nap után egész szépen összeszedtük magunkat. Sikerült megverni a Puma-t és majdnem elkaptuk az Ericsson 3-at. Nagyon jó verseny volt és jó újra itt lenni. Volt pár kemény pillanatunk, de a befejezés végül jól sült el.”
Hatodik szakasz befutó,Boston:
1. Ericsson 4: 8 pont
2. Ericsson 3: 7 pont
3. Telefónica Blue: 6 pont
Volvo Ocean Race – hatodik szakasz után:
1. Ericsson 4, Torben GRAEL (BRA), 77.5 pont
2. Telefónica Blue, Bouwe BEKKING (NED), 64.5 pont
3. PUMA, Ken READ (USA), 59.0 pont
4. Ericsson 3, Magnus OLSSON (SWE), 53.0 pont
5. Green Dragon, Ian WALKER (GBR), 42.0 pont
6. Telefónica Black, Fernando ECHAVARRI (ESP), 25.0 pont
7. Delta Lloyd, Roberto BERMUDEZ (ESP), 18.0 pont
Forrás: sailing.org