A Pénteki Regatták, a KMPVSE nagy sikerű versenysorozata 2011-ben immáron hetedik évadjába lép. Nagy R. Attila - sokszoros magyar bajnoki helyezett vitorlázó, és magyar bajnok - ötlete alapján 2005-ben rendezte meg először a a Kenese Marina-Port Vízisport Egyesület. Az első három évben Scholt 22-es hajókkal, 2008-tól pedig már J24-es hajókkal zajlik a verseny. A pörgős up and down pálya remek gyakorló terep és kiváló lehetőség a manőverek gyakorlására, csapatépítésre. A lebonyolítási rendszer idén változatlan, a kenesei charter hajókkal és saját J24-es vitorlásokkal is lehet versenyezni. Újdonság, hogy a Nautic osztálynak is kiírták a versenyt, így a J24-es típus mellett Nautic hajók is indulhatnak a regatta sorozaton. Természetesen külön rajtolnak a J24-es és Nautic osztály hajói. Másik újítás, hogy egy órával később, 17.00 órakor kezdődik az első futam, a rendezők ezzel a kezdési időponttal is szeretnének alkalmazkodni a versenyzői igényekhez, így remélhetőleg a rajtra már minden "dolgozó" ember a hajón lesz. 2011-ben 9 futam vár a csapatokra: május 27., június 10.,17.,24., július 1.,8.,22., augusztus 12., 19.,
A döntő pedig 2011. augusztus 26–28-án lesz. Az előzetes jelentkezések szerint már csaknem minden hajó elkelt, így aki még szeretne versenyezni, jelezze részvételi szándékát a davidj@yacht.hu e-mail címen.
PÉNTEKI REGATTÁK 2011.
VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS
A versenysorozat helye:
Balatonkenese
A versenysorozat fordulói:
2011. május 27.,
június 10.,17.,24.,
július 1.,8.,22.,
augusztus 12., 19.,
Döntő: 2011. augusztus 26–28.
A verseny rendezője: KMP Vízisport Egyesület
Felelős rendező: Dávid Júlia
Versenybíróság elnöke: Eszes Béla
Versenyorvos: később meghatározandó
A versenysorozat célja:
9 fordulóból és 3 napos döntőből álló, J24‐es és Nautic hajókkal folyó pályaverseny.
Szabályok:
A versenyen a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) a „Vitorlázás Versenyszabályai 2009‐ 2012 (továbbiakban Versenyszabályok) az MVSZ 2011. évre érvényes Általános Versenyutasítása és Versenyrendelkezések, valamint a J24‐es és Nautic hajóosztály osztályelőírása érvényesek. A Pénteki Regatták döntőjére külön versenyutasítást adunk ki!
Nevezés és nevezési díj:
Előnevezés a davidj@yacht.hu e‐mail címen lehetséges. A nevezési díj, az adott fordulót megelőző szerdai nap 18.00 óráig jelentkezők részére, fejenként és fordulónként 8 000 forint, ezt követően 16 000 Ft. A fordulókra, érkezési sorrendben lehet a kenesei hajókat kiválasztani. Aki saját hajóval indul annak a nevezési díj 3 000 Ft személyenként. Kaució hajónként és fordulónként: 30 000 Ft.
Támogatók megjelenése a hajókon:
A kenesei hajókon egyedül a Pénteki Regatták hivatalos támogatói jelenhetnek meg. A csapatok a saját támogatóikat a ruházatukon hirdethetik. Saját hajókon is fel kell tüntetni a verseny hivatalos támogatójának a feliratát.
Versenyzők:
A minimális versenyzői létszám hajónként 3 fő. A versenyzők maximális megengedett tömege j24‐es osztályban 400 kg, amelyet a J‐24‐es osztályelőírása szerint kell mérni.
Verseny program:
Hajóátvétel: 16.00 óra
Rajteljárás kezdete, első figyelmeztető jelzés:
16 óra 55 perc
17.00 óra Nautic rajt
17.00 óra 5 perc J24‐es rajt
További futamok ráindítással. A rajtsorrend marad.
Versenypálya:
Balatonkenese–Balatonalmádi–Alsóörs–Balatonaliga által határolt vízterületen alkalmanként kitűzött balkezes up and down pálya. Rajt‐cirkáló‐hátszélcirkáló‐ hátszél‐rövid félszeles befutó. Telepített rajt és célvonal nincs.
Pályajelek:
Jól látható felfújt bóják.
A versenyzők tájékoztatása, parti jelzések:
A Versenyvezetőség a Versenyiroda mellett lévő hirdetőtáblára kifüggesztett közlemények útján tájékozatja a versenyzőket.
Tervezet futamok száma: Három
Értékelés:
Egy‐egy fordulón belül az értékelés A Versenyszabályok A függelékének A4 pontjában meghatározott „Legkisebb pontrendszer” alapján. Az első egy, a második kettő, a harmadik három, stb. pontot kap. Az összetett versenyben, májusban és júniusban, egy‐egy forduló győztese regattánként tíz pontot kap, a második nyolcat, a harmadik hatot, a negyedik ötöt és így tovább. Júliusban a fentiek szerint dupla, augusztusban háromszoros pontot lehet kapni. J 24‐es osztályban a hat legtöbb pontot gyűjtő csapat kerül a döntőbe ahol a kenesei flotta hajóival vitorláznak. Egyegy csapatot két fő képviselhet. Egyiküknek mindig a hajón kell lennie és egymás ellen nem versenyezhetnek.
A Nautic osztályban a döntő is egy forduló, amelynek végeredménye négyszeres szorzóval kerül értékelésre az összetett számításnál.
Értékelés a döntőben:
J24‐es osztálynak a döntő nyolc levitorlázott és két virtuális futamból áll. A selejtezőkből a sorozat győztes két virtuális futamgyőzelmet hoz magával, a második két második helyet, a harmadik két harmadikat és így tovább. A virtuális futamokkal együtt számított hat futamból egy, nyolcból kettő ejthető ki. A Nautic osztálynak nyolc futamot tervezünk a döntőben. Négyből egy, hatból két futam kiejthető.
Hajók meghibásodása:
Ha a kenesei flottából való vitorlás a versenyző önhibáján kívül meghibásodik úgy, hogy a futamot vagy futamokat folytatni nem lehet, az adott futamra vagy futamokra a versenyző döntőben vitolázott futamok, valamint a hozott két virtuális futam alapján átlagpontot kap.
Díjak:
Minden verseny után van díjkiosztó. Három induló esetén a győztest, négynél az első kettőt, ötnél pedig az első hármat díjazzuk. A fődíjakat a döntő verseny utáni fogadáson adják át a szponzorok képviselői.
Felelősség kizárása:
A verseny rendezősége nem vállal felelősséget és szavatosságot a versenyen előforduló balesetek és anyagi károk vonatkozásában. A versenyzők a nevezésükkel kijelentik, hogy a versenykiírás feltételeit elfogadják és azoknak megfelelnek.
Jó szelet!
Dávid Júlia
versenyvezető
davidj@yacht.hu
+ 36 20 9160504
Forrás: www.yacht.hu