Ezek tipikusan azok, melyek nem hiányozhatnak az ünnepi asztalról. Összegyűjtöttük azt a tizet, ami valószínű, hogy minden háztartásban asztalra kerül majd.
Halászlé
A magyar néprajzi irodalom szerint a halászlé azonos a hosszú lére eresztett halpaprikással. 1871-ben jelent meg Szegeden Rézi néni szakácskönyve, amelyben megtalálhatjuk a "Halpaprikás halászosan" nevű étel elkészítési módját. A „halászos mód” lényege az, hogy minden hozzávalót egyszerre tesznek bele a bográcsba. A valódi népi halászlének a sok és jóféle hal (főleg a ponty), a sajátos elkészítési mód, a szolgafa ésbogrács, a megfelelő és egyéb fűszerek mellett fontos és elmaradhatatlan kelléke a paprika, azaz a "törökbors", és a vöröshagyma. Sokak véleménye szerint nem kell passzírozni a halászlét, ugyanis a halászlé elkészítési módja és lényege a jófajta paprikában, a sok hagymában és halban rejlik. Azonban már a 19.századtól különféle készítési hagyományok alakultak ki a a Tisza mellett, a Duna mindkét oldalán, a Balatonnál, a halásztanyákon és a polgári konyhákon. A klasszikus szegedi halászlé lényeges eleme például a passzírozás. A halászlé főzését akkor kell befejezni, ha a hüvelyk- és mutatóujj összeragad az étel gőzében.
Töltött káposzta
A töltött káposzta vagy alföldi nevén szárma vagy Erdélyben takart a magyar konyha egyik jellegzetes téli étele. Megtalálható a román ételek között is sarmale (a török sarmak, 'becsomagolt' szóból) vagy kicsinyítő képzővel sărmăluțe néven, de az erdélyi szászoknál is ez volt a régi céh-ünnepek és a szomszédság-napok fő fogása. Magyarország egyes részein (főleg Délkelet-Magyarországon) szárma a neve. A szerbek sarma-nak nevezik. Az ürühússal töltött káposztát az arabok is nemzeti konyhájuk részének tartják. Svédországban kaldolme néven ismerik. Az Alföldön takartnak is nevezik. Moldvában, Bukovinában a töltött káposzta neve geluska, galuska, a szó ebben a jelentésben itt román kölcsönzés. A töltött káposzta különféle változatai ismertek a török, az orosz és egyes ázsiai konyhákban is.
Bejgli
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot.
Mézeskalács
A mézeskalács olyan sütemény, mely változatos alakjával és díszítésével sokféle lehet. Fő hozzávalók a liszt, a méz, a tojás és fűszerek. Készítése komoly hagyományokkal rendelkezik, eredetileg az isteneknek felajánlott eledel, majd emberek közötti ajándék szerepét töltötte be.
A mézeskalács készítő elismert szakma is egyben, melyhez jó kézügyesség szükséges, hiszen a mézeskalácsok népművészeti színvonalú díszítése időigényes munka. Magyarországon a középkor óta készítik és több településen is nagy hagyománya van a mézeskalács termékeknek, melyek nem tévesztendők össze a cukrász termékekkel.
Mákos guba
A mákos guba vagy mákos gubó vagy bobajka jellegzetes magyar édesség, de ismert Németország keleti felén (Mohnpielen) és Lengyelországban (makówki) is. Eredetileg karácsonyi ünnepi étel volt, és abban a hiszemben sütötték, hogy a sokszemű mák sok szerencsét, sok pénzt hoz az új esztendőben. Napjainkban már egész évben készítik ezt a desszertet. Leginkább szikkadt vizes kiflit használnak az elkészítése során, de a hagyományos módon elkészítve kelt tésztából készül. A századforduló idején még a kemence földjén a kenyerek mellett sütötték, később már sütőben, tepsiben.