A Dél-Kínai-tenger sosem bánt kegyesen a filippínó tengerészekkel, akiknek már évszázadokkal ezelőtt is meggyűlt a bajuk az életveszélyes monszunokkal és zátonyokkal. Idén tavasszal azonban egy csapat bátor tengerész mégis nekivág egy közel 1000 kilométeres tengeri útnak a Fülüp-szigetek és Kína között. A merész csapat dolgát tovább nehezíti, hogy az utat majdnem 1700 éves, időszámításunk után 320-ból származó technológiával megépített hajók fedélzetén készülnek megtenni.
Vakmerő tengerészek
„A legjobban az éjszakai vitorlázástól félek, hogy áthajthatnak rajtunk a nagy hajók” mondta a 69 éves Arturo Valdez, a vakmerő tengerészek vezetője. A hajókon semmilyen modern navigációs rendszer nincs, így a csapat tagjai kizárólag csak saját szemükre hagyatkozhatnak a veszélyforrások (például az előbb említett nagyobb hajók) kiküszöbölésére. „Még a radarjaikon sem láthatnak minket, mert a hajók fából készültek.”
Valdez egy nagyjából 30 fős legénység feje, akik idén tavasszal indulnak útra Manilából három, 18 méter hosszú vitorlás fedélzetén. A tengeri járművek keményfa deszkákból, színes vitorlákból és csupán egy minimális fedett részből állnak, ami a nap elleni védelmet hivatott biztosítani. A körutazás durván egy hónapig tart majd – egyik hajó fedélzetén sincs WC.
De miért is vállalkoztak erre a cseppet sem veszélytelen küldetésre ezek a filippínó tengerészek? A csapat Paduka Pahala filippínó szultán hajóútját szeretné bejárni, aki 1417-ben indult útnak, hogy tiszteletét tegye a Kínában uralkodó Ming-dinasztiának. Habár elérte úti célját, a szultán nem sokkal később egy betegség áldozata lett. Felesége és gyermekei Kínában maradtak és földet illetve állampolgárságot kaptak. Leszármazottaik a mai napig ezen a környéken élnek.
A projektvezető Valdez reméli, hogy utazása nem úgy végződik majd, mint a szultáné. A siker érdekében, és hogy ne térjenek le a tervezett útvonalról, a férfi helyi navigátorok segítségét kérte, akik tapasztaltak a csillagok alapján történő tájékozódásban. A csapatban több olyan hegymászó is van, akik már jártak a Mount Everesten – velük tart például Carina Dayondon, aki azzal írta be magát a hegymászás történelemkönyvébe, hogy egyike volt annak a három filippínó nőnek, akik először hódították meg a legendás csúcsot.
Több évszázaddal ezelőtti technológia
A csapat több évszázaddal ezelőtti designok alapján készült balangay vitorlások fedélzetén indul útnak, de persze nem felkészületlenül. 2009-ben már kipróbálták ezeket a hajókat, amikor is egy 17 hónapos utazás során bejárták Délkelet-Ázsiát.
„Amikor nem volt szél, akkor eveznünk kellett. Nem volt kommunikáció, nem voltak mobiltelefonjaink, és nem merészkedtünk túl messze a partvonaltól. Halászoktól kérdeztük meg, hogy merre érdemes menni. Az egésszel azt akartam bizonyítani, hogy a tengerészet a véremben van.”
Egyszer egy monszun letérítette őket a tervezett útvonalról és attól tartottak, hogy a déli Fülöp-szigeteken túszul ejtik majd őket, ahol ez egy igazán jövedelmező üzletnek számít. „Az egész az ösztönökön múlott – volt néhány meleg helyzet.”
Valdez ritkán érezte magát elveszettnek korábbi útjain, de a következő Dél-Kínai út komolyabb kihívásnak ígérkezik, hiszen a csapatnak óceáni területeken is át kell majd kelnie. Ez lesz a férfi harmadik próbálkozása, hogy egy balangay fedélzetén eljusson Kínába – egyszer Vietnámból indult útnak még 2010-ben, akkor azonban a szél eltérítette az útjáról, második útja tavaly nyáron pedig a veszélyes szelek miatt el sem kezdődhetett.
Sajnos a kínai kikötők szabályai miatt nem utazhatnak bizonyos modern felszerelések nélkül – a három hajóból legalább egynek rendelkeznie kell motorral, lámpákkal és egy rádióval is. „Azt hiszem, hogy ez az út lesz az utolsó ilyen, mert az ember nem mehet be Hong Kongba vagy Szingapúrba úgy, hogy nincsenek modern eszközök a fedélzeten, amikkel kommunikálhat a kikötői hatóságokkal.”
Kína és a Fülöp-szigetek között politikai feszültség van a Dél-Kínai-tenger bizonyos területeit illetően, azonban Valdezék útja ezeket nem keresztezi. „Mi nem foglalkozunk a politikával. Ez egy kulturális utazás… ezek a délkelet-ázsiai vizek egyesítették az embereket. És azt hiszem, hogy bizonyos értelemben ez az egész utazásunk üzenete.”