Hogyan légy igazán boldog? Adj értelmet az életednek!
Egy különleges interjú két csodálatos nővel: Prof. Dr. Bagdy Emőkével, s lányával, Dr. Császár Noémivel. Most kiderül, hogyan érdemes élned mindennapjaidat, ha igazán boldog, kiegyensúlyozott és tartalmas életre vágysz, s szeretnéd boldoggá tenni körülötted élő szeretteidet is! Vajon mitől lesz boldog a nő, s mitől a férfi?
Hogyan tudjuk a mai rohanó világban a szabadidőnket úgy tölteni, hogy jusson idő az önismeretre, és a másikkal való igazi törődésre?
Emőke: A másikra való odafigyelésben látom ennek a lehetőségét. Olyan egyszerű lépésekről van szó! Csupán fordítani kell egyet a szemléletmódunkon és a megszokott életgyakorlatunkon. A jelenlegi életgyakorlat ugyanis az, hogy állandóan kifelé, kifelé, kifelé, és csakis kifelé figyelünk, a világba. Közben pedig pontosan a másik út az igazi. Az, ami befelé vezet!
Tegyük fel a kérdést magunknak: Mi az, amire szükségem volna? Mi az, ami jót tenne? Mi tenne engem igazán boldoggá? Ezt kell saját magunkkal megtárgyalni, és ha megvan a válasz, akkor azt kell adni a másiknak is!
Jól esne nekem, ha intimitás, meghittség, szeretet lenne a mindennapjaimban? Rendben, akkor ezt kell adnom a körülöttem élőknek is!
Nagyon sokszor tárgyakkal próbáljuk pótolni a másik felé az időt, amit vele tölthetnénk. Nem lehetünk a másikkal, ezért veszünk neki ajándékot. Hová vezet mindez?
Noémi: Mindaddig, amíg azt hisszük, hogy tárgyakban tud kifejezésre jutni mindaz, amit szeretetnek hívunk, addig tévúton járunk.
Biztosan mindenki látott már olyat, amikor egy gyerek toporzékol a boltban, hogy vegyék meg neki a gumicukrot. Aztán, ahogy megkapta, örül neki két percig, majd kell a csoki, a chips, a mobiltelefon, a laptop, és folyamatosan csak harácsol, harácsol és harácsol. Miért? Mert a gyermek számára a tárgyak a biztonságot jelentik, hiszen azokat birtokolni tudja. Ez esetben az anyját, az apját, a szeretetet és a biztonságot nem érzi a magáénak. Ezért azt mondja, hogy az az enyém, amit megeszek, amit megfogok. Erre majd vigyázok, mint mókus a mogyoróra, és akkor nem veszik el tőlem. A gyermek beszédfejlődése is ezt bizonyítja: a gyerek előbb mondja ki azt, hogy az „enyém”, mint azt, hogy „én”. A birtoklás, a tulajdonjog kódolja belénk a megszerzési vágyat.
Amikor érzelmileg regresszív állapotba kerülünk, ugyanide csúszunk vissza: ha nem lehet az enyém az a bizonyos tárgy, akkor én kevesebb vagyok másoknál, akkor veszélyben lehetek. Pedig, ha valaki stabil, és nyugodt, akkor nincs szüksége tárgyakra, hiszen pontosan tudja, hogy amit birtokol, az több annál, mint ami tárgyakban kifejezhető. Éppen ezért, ha megadjuk a gyerekeinknek és a társunknak azt a szeretetet és biztonságot, amire alapvetően szükségük van, akkor nincs igényük tárgyakra, hanem azt fogják mondani, hogy csak „legyünk együtt”. Olvassunk egy verses kötetet, nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk, sétáljunk, mert ez az a minőségi idő, ami egymásnak adható, és amit a sírban nem borítanak ránk. Akárhogy is vesszük, bármink is van, amikor eljön az idő, akkor csak a sírban borítják ránk mindazt, amit összeszedtünk a bankszámlánkon, amit elraktunk a párnánk alá, vagy bárhová is.
Ám ami mögöttünk és utánunk marad, az az a szeretet, ahogyan ránk emlékeznek mindazok, akik számítanak.
Emőke: És nem hal meg az, akire emlékeznek!