A vitorlás hajók általában 12 boltos DC rendszerrel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb hajón legfeljebb csak cigarettagyújtó erejű aljtatokat találsz majd, amikkel egyedül mobiltelefonodat tudod feltölteni, de egy laptopot például már nem valószínű, hogy tudsz majd működtetni róluk.
A nagyobb, jobban felszerelt (és drágább) hajókon vannak inverterek, vagy egy generátor, de a kisebb hajókon ez a luxus nincs meg. Érdemes tehát megvárni, hogy beérj a kikötőbe, és rácsatlakozhass a helyi hálózatra. Fontos, hogy ne pazarold az energiát, amíg kint vagy a nyílt vízen!
Amennyiben a hajóhoz kapitányt és legénységi tagokat is szeretnél bérelni, készülj rá, hogy az ő élelmezésükről is neked kell gondoskodnod majd. Szerencsére a legtöbb kikötőben, vagy legalább is a közelben vannak élelmiszerüzletek és más boltok, ahol feltöltheted készleteidet, valahányszor partra szállsz. A kikötők saját üzletei drágábbak lehetnek, de vannak olyan helyek, ahol nem igazán lesz más választásod.
Egyes vitorlabérlő társaságok átvállalják a készletek feltöltését is, és így hajódat átvételkor teljesen feltöltve kapod meg. Na persze, ez extra költségekkel jár, és könnyen lehet, hogy olcsóbban jönnél ki, ha magad vásárolnád meg ezeket. De ha nem szeretnél ezzel vesződni, akkor sokkal kényelmesebbé teheted túrádat, ha másokra bízod a készletek feltöltését. Kérdezz továbbá rá, hogy van-e lehetőség megkérni valakit a legénységből, aki rendszeresen ellenőrzi a készleteket, és feltölti őket, valahányszor kikötsz valahol.
Fontos észben tartanod, hogy a legtöbb hajóbérleti díj nem tartalmazza az üzemanyag, az étkezések, illetve a horgonyzási árakat sem. A hajót természetesen tele tartállyal veszed át, és általában az elhasznált mennyiség után kell pluszban fizetned majd. A horgonyzási díjak változóak lehetnek kikötőről kikötőre, és ez is olyasmi, amiről érdemes előre tájékozódni a meglepetések elkerülése végett.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!