Akárcsak a többi Pelagie-sziget, sokáig Linosa is egy lakatlan földdarabka volt. Az évszázadok során többen is megemlítették feljegyzéseikben, ami segít némi fényt deríteni a sziget történelmére.
„[…] Smyth kapitány… lakatlanul talált rá az előző évszázad elején; nem talált egyetlen nagyobb emlőst sem, így hát néhány kecskét és néhány nyulat telepített a szigetre… Gussone 1828-ban talált rá lakatlanul, de látta, hogy a Symth által hátrahagyott kecskék olyannyira elszaporodtak, hogy nagyjából 200-ra becsülte a létszámukat, a nyulak pedig már olyan bőséggel voltak jelen, hogy egy lépést sem lehetett tenni a nélkül, hogy az ember ne látott volna többet is belőlük […]”
Linosa még 1844-ben is lakatlan volt, amikor Salvisente, Lampedusa kormányzóhelyettese először meglátogatta.
„Településének története 1845-ig nyúlik vissza, amikor I. Ferdinánd nápoly-szicíliai király parancsára 30 Agrigentói férfi, köztük egy egészségügyi helyettes, egy orvos és egy pap szállt itt partra. A telepesek építettek egy raktárt, egy templomot és egy házat. 1846-ban, amikor Calcara Linosára látogatott [a sziget] lakosai 85-en voltak, 1847-ben pedig 115-en…”
„A sziget népességét valamivel fejlettebbnek véltem, mikor 1873-ban először ellátogattam ide. Az egyetlen téglaházak továbbra is a templom, a raktár és Dr. Buonadonna háza voltak, aki a kolónia vezetője és a kormány képviselője volt, és aki a kikötő kapitánya, a helyettes polgármester, az ügyvéd és a patikus titulusát is hordozta. A telepesek trogloditák módjára éltek a tufából vájt barlangokban. Ugyan ezt a helyzetet vélte felfedezni Albertis kapitánya is 1876-ban…”
…Az óta azonban a kormány segítségével néhány kisebb és szerény ház is felépült, és a barlangokat már az állatok istállójaként és raktárnak használják. Az otthonok egy kisebb faluba csoportosulnak a sziget déli részén. Az ellentétes (észak-keleti) oldalon egy világítótorony épült. A szigetlakók, akik mostanra már 250-en voltak mind földműveléssel foglalkoznak. –Stefano Sommier, 1908
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!