A címvédő RSM csapat szerint a tavalyinál is izgalmasabb küzdelem várható az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásversenyen, amely július 14-én 9 órakor rajtol Balatonfüredről.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Kékszalag-fesztivál tulajdonképpen a július 9-i Fehér Szalaggal indul. Másnap rendezik meg az ifjúsági vitorlázók számára a Kékpántlika versenyt, amelyhez egy családi nap is kapcsolódik korábbi győztesek részvételével. "Nem titkolt célunk mindezzel, hogy közelebb hozzuk a Kékszalagot és kísérőrendezvényeit a fiatalokhoz, valamint a családokhoz. Meglepetéssel is készülünk, szeretnénk a leggyorsabb katamaránokat a befutó után kézzelfoghatóvá tenni a nagyközönségnek a Tagore-sétányon" - fogalmazott a főtitkár. Hozzátette, idén is megrendezik az Audi Speed Challenge-et a Kékszalag második napján a leggyorsabb hajók részére.
Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy öt éve támogatják a Kékszalagot, amely a Balaton ünnepének nevezhető. Hangsúlyozta, egy szponzoráció akkor működik jól, ha van a két fél között értékazonosság, ebben az esetben ilyen a hagyomány, az innováció és a digitalizáció. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég megújította a Kékszalag-fődíjat. A két részre osztható trófeán a kék szín dominál, 24 karátos mattarannyal. A díjon egy vitorlás hajó sziluettje látható, alatta a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.
Kalocsai Zsolt, a 2020-ban és 2021-ben is győztes RSM csapat menedzsere úgy nyilatkozott, a tavalyinál is izgalmasabb verseny várható idén. Az elmúlt évben a Vándor Róbert irányította RSM katamarán mindössze két perccel előzte meg a 7 óra 13 perccel csúcstartó Fifty-Fifty-t. Az először 1934-ben kiírt Kékszalag Európa legnagyobb tókerülő versenye. Tavaly 556 hajó nevezett, hogy teljesítse a légvonalban mintegy 150 kilométeres távot a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred vonalon. A Kékszalagot az M4 Sport élőben közvetíti.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!