Közel ezer békafaj szaporodási szokásainak evolúcióját elemezték magyar kutatók, mutatjuk az eredményt
Így hat a klímaváltozás a békák számának alakulására
A kutatók nagyjából ezer békafajról gyűjtöttek adatot, melyek körülbelül 40 százalékánál fordul elő utódgondozás. Korábbi tanulmányukban kimutatták, hogy a gondozás sokszor a szárazföldön történő szaporodással együtt fejlődött ki, így megállapíthatjuk, hogy ez a viselkedési forma elősegítette a változatos szárazföldi élőhelyek benépesítését. Ez a korábbi vizsgálat azonban arra nem adott magyarázatot, hogy miért alakultak ki a gondozás ennyire változatos formái a békák körében. Mivel a kétéltűek erősen függenek a fizikai környezetüktől, az egyik feltételezett ok az éghajlat változatossága volt. Bár a kétéltűek fészekalját leginkább a kiszáradás fenyegetné, a kutatók eredményei a várakozásokkal ellentétben azt mutatták, hogy a nedvesebb klímán gondoznak aktívabban a békák. Ennek magyarázata lehet, hogy kedvezőbb körülmények között a kétéltűek aktívabb életet élhetnek. De az is elképzelhető, hogy a nedves klímán vannak olyan tényezők (például: penészedés, ragadozók), ami ellen a gondozás hatékonyan véd.
Ez lett a kutatás eredménye
A klíma mellett vizsgálták a szülők közötti munkamegosztás és a szaporodási rendszerek szerepét. A fészeképítés a legtöbb esetben a szülők együttműködésében valósul meg, sokszor több hím és nőstény részvételével (persze a hímek ivarsejtjei versengenek egymással mind több pete megtermékenyítéséért). Az őrzés viszont egyszülős tevékenység, amit sokszor territoriális hímek végeznek: hiszen a területtel együtt viszonylag könnyen őrizhetnek egy vagy több oda lerakott petecsomót is. Összességében elmondható, hogy a gondozás evolúciósan együtt fejlődött a szárazföld meghódításával (és már a legősibb békacsaládoknál is kialakult), e viselkedés változatosságát pedig, bár hatással volt rá a klíma, jobban formálták a szaporodási rendszerek.
„A kétéltűeket lassú felfogású, érzéketlen lényekként vagyunk hajlamosak elkönyvelni, és a legtöbb ember el se tudja képzelni, milyen bonyolult, nemegyszer heves társas interakciók zajlanak közöttük a párzási időszakban, illetve egyes fajoknál később is, az utódgondozás során. Az viszont még minket is meglepett, hogy e komplex viselkedésformák még az élettelen környezetnél is erősebben hatottak egymás evolúciójára” – mesélte Dr. Vági Balázs, aki herpetológusként régóta kutatja a kétéltűek szaporodását. „Ugyanakkor a kétéltűek a legveszélyeztetettebb gerincescsoport, és megfogyatkozásukkal nem csupán a fajokat, de izgalmas és egyedi viselkedési módokat is örökre elveszíthetünk” – tette hozzá, a vizsgálat jelentőségére rátérve. „Csak pár évtizeddel ezelőtt haltak ki azon ausztrál békák, melyek nőstényei a gyomrukban költötték ki utódaikat, néhány éve pedig egy olyan fajt vesztettünk el örökre, aminek hímje bőrváladékával etette az ebihalakat. Pedig, ha időben megismerjük e viselkedésformákat, talán saját, páratlanul összetett szociális életünk evolúciós gyökerei is jobban megérthetővé válnak.”