A természeti kincsek mellett vannak kulturális nevezetességek is vannak Balatonkenesén, amiket érdemes megemlíteni, egy ilyen például a Tájház is. A török hódoltság nagy lakosság tizedelő évei után, a XVIII. sz. végén kezdtek el erőteljesebben beépülni Kenese földterületei. A 150 négyszögöles jobbágytelkekre ekkor egymás után épültek a házak. Az 1858. évi kataszteri térképen jól azonosítható a Kossuth L. u. 6. számú épület, a mai Tájház. Az utcavonalon áll, fésűs beépítésben, az idő tájt Sipos Ferenc tulajdonában. A Helytörténeti Gyűjteményt 1991. június 16-án nyitották meg benne, tárgyai, dokumentumai a háromosztatú épület első szobájában tekinthetők meg. Egy másik kollekció a „’48-as bizottság” munkásságát bemutató dokumentumokból áll, valamit a Kossuth Lajost megörökítő szobrokból, képekből. Nyitva keddtől szombatig az alábbiak szerint: 10:00-12:00 és 14:00-16:00, pénteken és szombaton 16.00 helyett 18.00-kor van zárás.
Egy igazi nevezetesség, amit talán többen is ismertek, Jánosi Gusztáv balatoni rezidenciája, akit a Balaton-kultusz lelkes támogatójaként ismertek, és aki gyakran látta itt vendégül a barátait, írókat, festőket, költőket. Azt tudtad, hogy a Balaton íróját, Váth Jánost egyszer Jánosi Gusztáv mentette meg, amikor fiatalon beleesett a Balatonba, azóta pedig számtalan művel gazdagította a magyar irodalmat. De sokat fáradozott a kenesei fürdőélet megteremtéséért, a hajókikötő egyik ékessége volt Dodo nevű pompás yachtja.
A Balaton északi partja mentén egykor több kisnemesi falu létezett. A rájuk jellemző életvitel, szokások,igények az építészet területén számos vonatkozásban még ma is felismerhetőek. A bolthajtásos, oszlopos gádorú lakóházak pontosan ezt a jelleget tükrözik. Ha érdekelnek a helyi specialitások, helyi történelem akkor kihagyhatatlan! Bár jelenleg magántulajdonban áll így belülről nem látogatható.
De idén talán a Nekem a Balaton kisbolt miatt lett nagyon felkapott a térség, amit Ördög Nóráék nyitottak, így elég nagy fényt kapott a médiában. Kisbolt, és bisztró egyben, széles áruválasztákkal, minőségi árukkal és finom ízekkel, amit Ördög Nóra és Nánási Pál üzemeltet, Balatonkenesén.
Mivel Balatonparti településről beszélünk a lényegről sem feledkezhetünk meg, mindenkit megnyugtatunk, van strand, nem is egy! Az Alsóréti Szabadstrandon kívül, a Vak Bottyán Strandon mártóztathatjátok meg magatokat Kenesén. Balatonkenese legnagyobb strandja egyedi balatoni panorámával, közel 300 méteres partszakasszal és 1,8 hektáros területtel, ingyenes kerékpártárolóval. Felnőtt napijegy 700 Ft, diák, nyugdíjas 500 Ft.
Szerintem a fenteb felsorolt látnivalók nagyrész is ideális családok számára, de ha valami többre vágytok, akkor kiemelten ajánljuk a közelben a Balatonfűzfői Bobpályát, vagy a szintén itteni Csillagvizsgálót, és a Veszprémi Állatkertet, de Balatonkenesétől bármerre el lehet indulni, északra és délre is felfedezni a Balaton kincseit.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!