2011. július 27-e és 31-e között zajlott Balatonkenesén a Watt Energy Drink J24-es Országos Bajnokság, a KMPSE rendezésében. A Magyar J24-es Osztály első alkalommal rendezett önálló bajnokságot. A szélben és vízi csatákban gazdag viadalon 10 futamot vitorláztak a csapatok. A győzelmet a magabiztosan vitorlázó, és a mezőnyből egyértelműen kimagasló Litkey Farkas egysége szerezte meg. A tízszeres Kékszalag győztes ezzel megvédte tavalyi J24 OB címét. Az ezüstérem Székely Antaléknak, míg a bronz Nagy R Attiláéknak jutott.
Litkey duplázott – a Watt Energy Drink J24 OB-n megvédte bajnoki címét
Bátran állíthatjuk, hogy minden idők egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze július utolsó hétvégéjén Balatonkenesén. Olimpikonok, többszörös magyar bajnokok szálltak, a világ egyik legnépszerűbb, one design hajójába. 16 egység vágott neki a küzdelmeknek. Július 28-án, a megnyitót és a kormányosi értekezletet követően csendes áztatós eső és szélcsend késztette várakozásra az akkor még nyugodt, ám bizakodással teli mezőnyt. Az eső kora délutánra elállt és a szél is bíztatóan lengedezni kezdett, így Sipos Péter versenyvezető fél négykor vízre indította a csapat. A bajnokság első futama 8-10 csomós északi szélben indult. Az első kreutz bójánál a várakozásnak megfelelően szépen összejött a mezőny és sűrű, olykor kiabálással teli bójavételek következtek. Farkyék és Tonyóék hamar az élre törtek és magabiztosan vitorláztak a mezőny előtt. Az első, Tóth László emlékfutamot a Litkey csapat nyerte, mögöttük Székely Antalék, majd Makai Gáborék következtek. A második futam is tiszta rajttal indult, bár az osztályban megszokott izgága helyezkedés jellemezte a rajt előtti pillanatokat. Ez a futamot
Apuka emlékére ajánlották a rendezők, így érthető volt Farkyék igyekezete, hogy megnyerjék és így is lett, mögöttük Tonyóék ismét másodikként, majd harmadik helyen Hercsel Erikék érkeztek.
A bajnokság másnapján, július 29-én, pénteken rövid esős várakozást követően vízre indult a csapat. Mérsékelt, 14-16 csomós ÉNY-i szél fújt. A harmadik futamot az előző naphoz hasonlóan Litkeyék teljesítették elsőnek mögöttük Székely Antalék, majd Nagy R Attiáék érkeztek. A negyedik futamban Kakas Máté és Sarina Robi remek vitorlázással megelőzték Litkey Farkast. Tonyóék csak egy hetedik helyet vitorláztak és már itt látszott, hogy Kasier Kristófék is kezdenek magukra találni. Az ötödik futamban aztán ismét Farky és Tonyó végzett az élen, Kaiser Kristófék előtt. A hatodik, aznapi utolsó futamra már jócskán elfáradtak az élénk szélben a csapatok, de ennek ellenére harcos kedvvel vágtak neki a küzdelmeknek. Farky ismét magabiztos vitorlázást mutatott be, viszont a második helyen Sarina Robiék futottak be, a harmadikok pedig a fonalat remekül elkapó Rozsdáék lettek.
Július 30-án, szombaton, akadtak azért gyengélkedők, de a szigorú és kérlelhetetlen, ámbár igazságos rendezőség időben vízre küldte a csapatot. Az újonc Unicum Next egység, bölcsen döntött, hogy kint maradt a parton, hiszen kéthetes JÉ tulajdonosként, kevés tapasztalattal, nem vállalták az élénk szeles futamokat. A hetedik futam 16-18 csomós élénk É-i-ban indult. Így a csapatok fock vitorlára cseréltek, csupán Litkey Farkasék kezdték a futamot genuával, azonban látva, hogy a fock jobban működik ebben a szélben, így az első hátszélben fockra cseréltek. A döntésre csaknem ráment a futamgyőzelem, de mivel végül a leé bójánál Kakas Mátéékkal szemben nem húzták le a spinnakert a félszeles befutóra, így sikerült megelőzni őket. Harmadik lett Rozsda csapata, negyedik Tonyóval az IMIJÉ. A nyolcadik futam Farky számára döntő volt, hiszen ha megnyeri, megvan a bajnoki cím. A papírforma bejött és hetedik futamgyőzelmét is megszerezte. Másodikként Kaiserék, harmadiknak pedig Makiék értek célba. Székely Antalék ismét negyedik helyet vitorláztak. Farkyék kiállását követően Tonyó magára talált és fölényesen nyerte a kilencedik futamot. Rozsdáék a második, a pompásan magukra találó Makaiék pedig a harmadikok lettek. A többi kiadó dobogós helyekért még ádázan folyt a küzdelem. A tízedik, mindent eldöntő utolsó futam előtt hosszabb várakozás, halasztás, pályarakás. Végül elindulhatott az utolsó futam is. Érezhető volt a feszültség, hiszen a rajtnál a dobogó harmadik fokára esélyes Kakas Mátéék ütköztek a szabálytalankodó Kaiserékkal, akiket a zsűri ki is zárt az első helyről, így Makaiék könyvelhettek be egy első helyet, Rozsdáék egy második, Tonyó pedig egy harmadik helyet. Kakasék csak negyedik helyen értek célba, így számukra elszállt a dobogós hely. Hercsel Erikéknek az első kreutz-ban technikai okok miatt fel kellett adniuk a futamot (kiszakadt a leé kocsi), így végül 14 hajó futott be érvényesen. A 2011. évi Watt Energy Drink J24-es bajnokság Litkey Farkasék megérdemelt és példaértékű győzelmével zárult, az ezüstérem Székely Antal csapatának, a Compass ImiJÉ-nek jutott, a bronzérmet North Sails csapat tagjainak nyakába akasztották, ahol Nagy R Attila volt a kormányos. Negyedik helyen zárt Kakas Máté kormányzásával a Zulu, ötödik lett, Sarina Róbert csapata és a hatodik helyen végzett a Seiran, Kaiser Kristóf irányításával. Szép volt lányok fiúk! Köszönjük a rendezést!