Korképpel kell kezdenem ahhoz, hogy a történteket valamelyest átélhessük. 1955-öt írunk, az államosítás – a javak ellopása– már megtörtént. A vitorlás klubházak- hajók egy tollvonással az állam kezébe kerültek. Most a lopott holmi osztogatása volt soron. A siófoki BYC klubház kifosztva, üresen állt. Mi, a Budapesti Vasas Vitorlás Szakosztálya aspiráltunk a használati jogra vagy talán a tulajdonjogra, hiszen az országvezetés határozata szerint „ami 45 előtt sportlétesítmény volt, az is marad”.
Nyár volt. Balatonfüreden Magyar Bajnokság – a klub színe-java ott volt. Persze nem úgy, mint most: szoba ágyban alvás, zuhany stb. hanem a nagy Nemerét ott horgonyoztuk le Füred előtt, azon aludt mindenki. A hajókat mögé kötöttük. Főzés, mosakodás, stb. a hajón. Az ifjúsági versenyzők Siófokon maradtak, így hárman a teljesen üres klubházban a földön aludtunk felfújható matracon, amit másfél óránként újrafújtunk.
Fényes nappal megérkezik két bútorszállító teherautó, ma kamionnak mondanánk. Hat darab egybenyakú izomkolosszus kezdi a bútorokat a klubházba behordani. Fluck Jenci a klub legizmosabb embere éppen ott volt és rájuk szólt, hogy: állj, ne tovább!
Tettlegességig fajult a dolog, Jenci az ajtóba állt és a két ajtófélfába kapaszkodva elzárta az utat. A hórukkok hatan gurtnira emelték a faragott tölgyfa, 5 méter hosszú bárpultot és nekifutva, mint faltörő kos Jencinek rohantak. Ő kitartott, izmos testén a bárpult meglassult, de az ajtófélfák kiszakadtak a falból. A túlerőnek megadtuk magunkat, a bútorok bekerültek a klubházba. Azonnal rohantunk a postára telefonálni a szakosztályvezetőnknek Nógrádi Gyula bácsinak. Ő a rendszer jól informált befolyásos embere volt, a Munkaügyi Minisztérium Főosztályvezetője. Kérdésünk SOS: Mit tegyünk? Később újra hívtuk és érdekes dolgokat tudtunk meg. A szomszéd épület a Nemzeti Színház üdülője, ők szeretnék megszerezni a klubházat. Bizonyos „önfeláldozó” színésznőcskék” bedobták bájaikat és ígéretet kaptak: hogy a törvényt nem hághatják át, de aki birtokon belül van az kapja az ingatlant. Tehát ezért jött ide a Nemzeti Színház teljes díszlete, bútorkészlete. Az utasítás, amit kaptunk az tömör és világos volt: éjjel csendben rakjuk ki az össze bútort a Sió partjára, mert másnap reggel jön a Bizottság és párttitkár elvtárssal és rendőrséggel szemlézni. Három ifi azt nem tudja kirakni, amit hat egybenyakú egy napig hordott befelé. Felmerültek a kérdések, ha kiraknánk, mit tegyünk be, ami a miénk? Nyilván őrzik, de legalább a szomszéd házból figyelik. Ha lebukunk, nekem annyi, hisz apám nemrég szabadult rendszerellenes izgatás bűnével a badacsonytomaji kőbányából, mert szabad emberként, meg merte mondani a véleményét. A kőbányai munka sebészi kéznek nagyon jó, mint tudjuk. Ha a fia is rendszerellenes, az börtön. Futni jól tudtam – vízipólóztam, úsztam akkoriban. Képmutatásra, hazugságra már rákényszerítettek. Vágjunk bele, hiszen a klubházunkról van szó és hajózni kell, de élni nem (Navigare necesse est, vivere non est necesse.) A fürediektől át kell hozni néhány embert. Még világosban Kalózunkkal Kolozs Ferivel elindultunk Füredre, kb. este fél 10-kor értünk oda. A nagy Nemeréhez álltunk, már mindenki aludt. Az álmos fejűeknek előadtuk a pesti utasítást, élénk vita támadt. Aki nagyon jól állt a bajnokságon az nem akart jönni. Hányan férünk a Kalózba? Végül Guoth Béla ajánlata volt reális. Itt a kocsim, üljünk be öten, rakjuk ki a bútorokat és reggelre visszaérek, bár kialvatlanul, de mindannyian indulunk a másnapi futamon.
A szót tett követte, Béla kocsija egy Jawa Aero volt, kétütemű, kéthengeres kis autó (Trabant előtti Trabant. Szinte egymás ölében ültünk a túlterhelt kis autóban. A kormány holtjátéka kb. 80-90º lehetett, ezért cikk cakkban haladtunk. Alsóőrs után szembevakított egy autó, Béla ügyesen kikerülte, de mikor reflektorra kapcsolt, hat méterre előttünk guggolt egy motoros, kivilágítatlanul a motorját szerelve. Béla reflexszerűen elkapta a kormányt, majdnem a baloldali árokba hajtottunk. Hirtelen vissza a kormányt és az utat elhagyva, súlytalanul repültünk a sötétben. Nagy csattanással földet érünk a lentebb lévő mezőn. Az első lökhárító tört él, a kocsi még gurult egy kicsit és a vasúti sínektől 2 méterre állt meg. Az önindító rossz volt, kikászálódtunk a kétajtós kocsiból, amikor a sötétben elrobogott mellettünk a vonat. Eddig megúsztuk. A vakondtúrások között betoltuk a kocsit, a motor könnyen indult, de vissza az útra - a töltés meredeksége miatt, csak kb. 1 km-rel odébb tudtunk jutni.
Megérkeztünk, a zsilipnél az éjszakai portás álmosan, de gondosan mindent felír, időpont rendszám, autótípus, sofőr neve, bejutunk. A kirakodás idegfeszítő volt, teljes sötétben, pisszenés nélkül, lábujjhegyen, minden pillanatban ott a lebukás veszélye. Kihordani mindent kimerítő volt, de pirkadatra végeztünk. A legnehezebb volt a háromajtós szekrényt gurtni nélkül lehozni az emeletről. A lépcsőkanyarulatoknál minden próbálkozásnál beszorult. Utólag tudtuk meg, hogy azt a teraszról húzták fel kötelekkel, de ha csak egy bútort bent hagyunk, hiába dolgoztunk – birtokon belül ők lesznek. Sikerült ezt is kirakni. Lakájossá vált a Sió-part a zebraszőrös ülőgarnitúrával, barokk és Biedermeier garnitúrákkal cifrázva. Most jött a „mit tegyünk be” kérdés. Az otthon maradt hajókból behordtuk a lábdeszkákat, horgonyokat, vitorlákat, evezőket, vízmerőket, és mindent, ami mozdítható volt. Béla és Vadányi Palibá’ visszament Füredre, mi szokásos módon aludni tértünk (lyukas gumimatrac).
Reggel befutott a vasaltnadrágosok sora, vagy négy autóval jöttek. Ott volt a siófoki párttitkár a város rendőrkapitánya és még sok fontos elvtárs. Látván a látnivalót, nekünk estek. Kik voltak ezek? Maguk is részt vettek ebben? Hol voltak maguk, mit hallottak? Hullott ránk a kérdésözön és a fenyegetés. Mi aludtunk, semmiről sem tudunk. Hitték is meg nem is. Én már felkészültem egy fogdai vallatáshoz – 56-ban volt ilyenben részem. Végül jegyzőkönyveztek és amilyen gyorsan jöttek – bár nem erre számítottak – el is mentek. A vizsgálat még hónapokig tartott ismeretlen tettesek ellen. A portás a kihallgatásán szerencsére állította, hogy Béla egyedül volt, –valószínűleg a sötétben nem látott minket – és hogy hamar vissza is ment, tehát ő nem lehetett. A mai napig nem tudjuk kik voltak. Másnap átmentünk a Kalózunkért s hazavitorláztunk. Leszoktunk arról, hogy a szomszédból színésznőket vigyünk vitorlázni, mert megromlott a jószomszédi viszony.
A korán kelő horgászok és a későn kelő úri közönség –bocsánat elvtársi közösség megcsodálhatta az egyszeri és megismételhetetlen szabadtéri bútorkiállítást, melynek fő támogatója a Nemzeti Színház. Főrendezője a nagybetűs élet, alrendezője a Vasas Vitorlás szakosztálya.
Igen tisztelt hálás vagy hálátlan utókor a vitorlássportnak így nektek is megszereztük a klubházat. Becsüljétek meg és vigyázzatok rá. Nekem csak egyetlen kérésem van, néha-néha hadd kössem ki magam építette hajóm orrát régi egyletem stégjéhez egy kis nosztalgiázásra.
Köszönöm!
írta :Tuss Miklós