V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2009 - Scholtz Imre interjú a verseny után

tóth mátyás,szlifka kata,máté balázs

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Scholtz Imre és a Czégai Péter által kormányzott AIS Sailing Team idén is, immár negyedszerre győzött a Tengeri Bajnokságon. Imit kérdeztük a 2009-es Tengeri Bajnokságról.

Mondd el Te is a véleményed az V. Magyar Tengeri Bajnokságról! Fórum topik itt!

 

Hogyan értékeled az V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon elért eredményeteket és minek köszönhető a sikeretek?

Nagyon jónak ítélem meg, hiszen negyedszerre nyertünk. Szerintem ez legfőképpen a tudatos felkészülésnek és természetesen a jó csapatválasztásnak volt köszönhető.

Idén sokan nem mentek el a Tengerire, kíváncsiak vagyunk, milyen volt a tavalyihoz képest. Te több Tengeri Bajnokságon is voltál már. Milyen volt az idei a korábbiakhoz viszonyítva? Milyen volt például a hangulat ebben a kisebb mezőnyben?

A hangulattal nem foglalkoztunk, erre már nem volt energiánk. Mi ugye a Bavaria 42 Match osztályban indultunk, versenyzés szempontjából nehezebb volt mindenképpen, hiszen egy szűkebb, kiemeltebb társaság állt rajthoz, ezért nehezebb volt nyerni is.

Milyen volt a verseny szervezés?

Én, és azt hiszem, hogy az egész csapat nevében mondhatom azt, hogy nem vagyunk elégedettek. Sok hibát észleltünk, mint például az első futam megsemmisítése… Ezt nem tudták jól kimagyarázni. Arra hivatkoztak, hogy nagy a szél, és hogy a csekkpontoknál lefutott eredmény lehet végeredmény is, pedig ezek mellett mindenki elhaladt a Match osztályból. Jegyzőkönyv nem született, arra a kérdésünkre pedig, hogy az eredmény befejezett eredmény-e, nem is reagáltak! Ezen kívül sok kis hiba volt még… A 2. napot beárnyékolta az előző nap ijedtsége, szerintem nyugodtan lehetett volna túrafutamot is rendezni. 8 napot töltöttünk ott, ebből kettőt versenyeztünk…

Milyen volt a parti kiszolgálás, a bulik, az étkezés és az egyéb programok?

Mi a bulikon nem vettünk részt, csak az utolsó este szórakoztunk egy keveset. Szerintem nem volt semmi extra, de egy működőképes rendezvénynek gondoltam, leszámítva a catering szolgáltatást, amely ár-érték arányban elég gyenge volt… Drágának találom a 9-10 000Ft/fő/nap árat. Úgy gondolom, hogy ennyi pénzért már jobb ételeket is kaphattunk volna. Babgulyást enni műanyag tányérból, műanyag kanállal… Azt hiszem, ez azért távol áll már a társadalomtól. Hazafelé beszéltük is a többiekkel a kocsiban, hogy tavaly 70 hajó volt, idén 30, vagyis a mezőny majdhogynem lefeleződött. Ifjúsági versenyzők voltak ugyan, de elég rossz arányban. Szerintem ennek legfőbb oka mindenképpen a gazdasági válság lehetett, de ez sem vihetett volna el többet 10%-nál… Ha az árakat vesszük, ez az egész 350 000Ft/fő volt, ha mindenki maga áll mindnet, akkor ez már majdnem vetekszik egy Karib-tengeri vitorlás versennyel… Úgy gondolom, hogy az Adriatic Challange jobban járt volna alacsonyabb árfekvéssel.

Sokszor érte eddig kritika a hajók különbségeit. Milyennek ítéled meg a One Design-ságot idén? Segített a helyben sorsolás?

Azt gondolom, hogy mindegy kit és hogyan sorsolnak, megpróbáltuk, hogy ezen ne bukjunk nagyot. A sorsolást követően azonnal ellenőriztem a hajót. Szerencsére volt nálam egy búvárszemüveg, ezért beugrottam a vízbe. Azonnal láttam, hogy hátulról hiányzik a kielből, a motorgumiról pedig leszakadt a fémrögzítő. Reklamáltunk is, hogy ezt így biztosan nem vesszük át, kaptunk is egy új hajót. Viszont ha ezt mindenki megtette volna, azt a charter cég biztosan nem bírta volna! Szerintem, ha valaki tudatosan készült és komolyan vette az egészet, annak 1-1,5 nap elég volt a felkészülésre.

Idén felére esett a létszám, szerinted hogy alakul ez majd jövőre?

Jó kérdés… Rendezői oldalról azt kommunikálták, hogy nekik ez határeset volt, de én úgy gondolom, hogy nyilvánvalóan úgy oldották meg, hogy nyereséges legyen. A parti nem volt olcsó, a nevezés fedezte a rendezés költségeit, az élelmiszerek az ételek árát. Minden tekintetben magas árak voltak, ez egy nyereséges vállalat. Szerintem a verseny népszerűsége nem fog nőni, bár ez nagyban függ majd attól, hogy ki nyeri a pályázatot… De tényleg úgy érzem, hogy jövőre sem lesz jobb a helyzet…

Szerinted megoldhatatlan ötlet az, hogy a Tengeri Bajnokságon saját, akár Balatoni hajóval induljanak a résztvevők?

Szerintem nem megoldhatatlan. Véleményem szerint a tengeri bajnokságnak ez az egyik legnagyobb hibája, hogy az ORC-t kivégezték. Tavaly kevesen – (10-11 hajó)- volt ugyan, de idén nagyon is jól jött volna még ennyi is. ORC hajónak kellene lennie, de nyilván, ha saját hajóval indulnának, akkor a rendező nem profitálna, mert akkor nem kellene hajót bérbe adnia. A vitorlás hajó tulajdonosának fő célja, hogy ambíciót szerezzen, megmérettethesse hajóját. Pár hajót le lehetne vinni, de annak igen magas a költsége, viszont azt lehetségesnek tartom, hogy egy kisebb flotta levonulna.

Mit tanácsolnál az MVSZ-nek a TB rendezése kapcsán?

Tudtommal az MVSZ nem foglalkozik a rendezéssel, csak beszedi a pénzt… Ez egy jó kérdés, tényleg nem tudom.

Köszönjük az interjút!

Nagyon szívesen!

Scholtz Imre - AIS Sailing Team

www.vitorlazas.hu

Forrás: vitorlazas.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Hosszú hétvégék külföldön

Hosszúhétvégék külföldön. Alfatours!

Balatonmária Túravitorlás Egyesület

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Túravitorlás Egyesület...

Raum

A raum másnéven háromnegyed szél. A hátszél és a kreuz között foglal helyet a...

Niederholer

Niederholer - a spinnaker bumot lefeszítõ kötél

Rolex Middle Sea Race

Rolex Middle Sea Race történet A Rolex Middle Sea Race egy klasszikus, magas presztizsű...