Mindjárt itt a Húsvét, melynek egyik régi hagyománya a tojásfestés. Milyen jó dolog mikor együtt van a család és közösen festhetitek meg a tojásokat. A legjobb az egészben, hogy nem kell semmilyen festéket vásárolni, hiszen otthon is könnyedén elkészíthető természetes dolgokból, zöldségekből, gyümölcsökből. 10 természetes tojásfestéket és színt mutatunk be neked.
A cikk a következő oldalon folytatódik
Egy kis őrölt pirospaprika segítségével nagyon szép tojásokat készíthetünk.
Mit a teendő? Szükségünk van 8 evőkanál pirospaprikára és fél liter vízre, amiben elkeverjük a paprikát. Felforraljuk, majd belehelyezzük tojásokat és addig főzzük, míg el nem nyerik a tetsző színt.
Ha halványsárga árnyalatot szeretnénk elérni, akkor citrom és narancshéjra van szükségünk.
Mi a teendő? Három-négy narancs héját egy liter vízben negyed órán keresztül főzzük, majd ebbe helyezzük bele a tojásokat és addig főzzük, míg a tojás át nem veszi a sárgás színt.
Ha sötét barna színt szeretnénk elérni, akkor használjuk kávét.
Mi a teendő? Néhány adag kávéból főzetet készítünk és a tojásokat pedig ebben ásztatjuk. A lébe, akkor helyezzük már csak be a tojásokat, ha már teljesen kihűlt.
A zöld szín elérésének legjobb és legtermészetesebb alapja a spenót. Ha nincsen friss, akkor jó a mélyhűtött is.
Mi a teendő? Először a spenót leveleit apróra vágjuk, majd addig öntjük fel vízzel, míg el nem lepi. Fél órán keresztül főzzük, majd miután kihűlt beletesszük a tojásokat és addig áztatjuk míg szép zöld színű nem lesz.
A kurkuma egy indiai gasztro fűszernövény, mellyel intenzív színezetű sárga tojásokat festhetsz.
Mi a teendő? A fűszert negyed órán keresztül főzzük. Egy liter vízhez elég egy evőkanálnyi. Ebbe tesszük bele a tojásokat és itt nem kell megvárni, hogy a lé kihűljön. Inkább egy ideig főzesd benne a tojásokat.
A kék színű tojáshoz apróra vágott vöröskáposztára van szükség. Minél többet használunk, annál intenzívebb színhatást érünk el.
Mi a teendő? A káposztát tegyük egy edénybe és öntsünk bele annyi vizet, hogy ellepje, majd fél órán keresztül főzzük. Megvárjuk, még kihűl és csak utána tesszük bele a tojásokat. A lé színe bíboros árnyalatú, de a tojás kék lesz tőle.
A legjobb megoldás, ha szép lila tojásokat szeretnénk, ha lilahagymát használunk alapként.
Mi a teendő? Meghámozzuk néhány darabnak a héját. Az intenzív szárazabb rész a jó. Felengedjük vízzel, majd nagyjából fél órán át főzzük, hogy a héj minél jobban kiengedhesse magából a festékanyagot. A lébe belehelyezzük a tojásokat és addig főzzük, míg a tetsző színű árnyalatot el nem érik.
A csipkebogyó élénkvöröses színével rózsaszínű tojásokat készíthetünk.
Mi a teendő?A legjobb, ha szárított csipkebogyót használunk, de a jobb minőségű csipkebogyótea-filterek is megteszik. Az egész lényege, hogy sűrű főzetet készíts és a tojásokat csak, akkor helyezd bele, ha már a víz teljesen kihűlt.
Nagyon szép vörösesbarnás színt tudunk elérni vöröshagyma segítségével.
Mi a teendő? Tegyük a hagymát a vízbe. Minél többet teszel és minél tovább főzöd, annál mélyebb lesz a tojás színének árnyalata.
Ha esetleg nem lenne otthon kávé, akkor megteszi a fekete tea is.
Mi a teendő? Egy liter forró vízbe beáztatjuk a filtereket. Addig hagyjuk benne, míg a víz ki nem hűl. Utána belehelyezzük a tojásokat és addig ásztatjuk, míg el nem érjük a kívánt sötétbarnás színt.