Mesebeli hely a Káli-medencében: Levendula Porta

Ilyés Zsófi

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Kicsi Hazánkban számos mesebeli szépségű helyre juthatunk el, ilyen pont a Káli-medence szívében fekvő Levendula Porta is. Miért? Azt most elmondom! :)

 

Kékkúton bukkanhatunk rá erre a varázslatos kis helyre, mely a település főutcájának első kicsi házikója. Igazi békés kis hely ez, főleg a nyári szezonban, amikor a medence megtelik élettel és nagy a nyüzsgés, sürgés-forgás errefelé.


Az udvar egyszerűen hatalmas, van itt istálló, jó méretes konyha, a ház mögött pedig egy csodálatos levendulás terül el. Kicsi malacok és tehenek várnak minket, a levendulaültetvényekhez pedig szabadon ki lehet sétálni.

Két gazdája is van ennek a mesebeli helynek, ahol úgy érezzük magunkat, mint egy romantikus filmben: Keszthelyi Eníd és Tibor, ők a fővárosból költöztek ide, mely egy családi birtok.

A szakmájuk és az állatok, valamint a növények szeretete adta az ötletet a mai Levendula Portához.


Az első levendulaültetvény, mely egyenesen Tihanyból érkezett ide, 2011-ben lett a földbe ültetve és rá egy évre már szörpöt, zseléket készítettek a növényből, ezeket egy piacon, a Liliomkerten kezdték el árulni először.


A termékeik olyan mértékű sikereket arattak, hogy még több lila szépséget ültettek ide, ma már majdnem háromezer tő növény él itt. Azonban ezek nagy része Franciaországból került ide, hiszen sokkal jobb a minősége, bár az angol fajtának több az olaja.


Munkamegosztás van a Levendula Portán, Tibor foglalkozik az állatokkal, míg Enídre a növények része esik.

Ha egy kedvező árú, ám mégis kellemes környezetben lévő szállást keresel a Balatonnál, akkor erre a linkre kattintva szuper helyet találhatsz! A Hotel Aranysas mindenkit szeretettel vár, akár csoportokat is szállodájában, valamint komfortos bungalowiban, melyeket erre a linkre kattintva érhetsz el és akár személyre szabott árajánlatot is kérhetsz!

Számos állat van itt, tehenek, bárányok, csüngő hasú malacok, a tehéntej pedig sajtok, füstölt sajtok készülnek. Ezen a helyen programok is vannak, ilyen a Levendula séta, itt megismerhetjük ezt a szép növényt, valamint az ebből készült szörpöt is megkóstolhatjuk.

A sajtkészítő workshop saját sajt készítésére ad lehetőséget, ha többen vagyunk, akkor sajtkészítő-bemutatók részesei lehetünk, melyek interaktívak.

A Levendula Portára reggel érdemes érkezni, hiszen egyenesen királyi reggelivel lakhatunk jól, ami körözöttből és házi joghurtból áll, valamint kolbászból, tojásból, friss kakaóból és tejből tevődik össze, ezek is mind-mind házi készítésűek.

A kilátás  egyszerűen szavakba önthetetlen, tehát igyekezzünk délelőtt nyolc és tíz óra között érkezni.
A levendulaszörp pedig egyszerűen isteni, biztosan függővé válik tőle az ember! Ebből bátran vihetünk is haza, akárcsak a levendulás zseléből, de ezek még citromfű, gyömbér és rózsa változatban is kaphatóak.


Tehát aki egy igazi idilli pihenésre, kiadós reggelire vagy épp nyugalomra vágyik, annak a kékkúti Levendula Porta tökéletes választás, akár kisgyermekkel is, itt mindenki garantáltan jól érzi majd magát! :)


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Üzleti rendezvényhelyszín hotelben

Többnapos üzleti rendezvény hotelben   Ahhoz, hogy a rendezvényünk valóban sikert...

Negatív csapás

 Cirkálásnál a céltól távolodó, de magasságot gyûjtõ szakasz.

Bókony

A bókony jelentése hajóborda.

Születésnapi buli helyszín

Különleges születésnapi buli helyszín után kutatsz? Ha a szülinapi buli Budapesten lesz, ezen...

Temetkezési biztosítás

Temetkezési biztosítás - nincs annál nagyobb fájdalom, mint mikor elveszítjük szerettünket....