A Balaton legjobb csokoládéi!

Ilyés Zsófi

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A magyar tengernél nem csak isteni halas fogásokkal tömhetjük meg hasunkat, hanem itt található talán az egyik legfinomabb csokikat kínáló hely is, az Artis Csokoládéműhely. Ismerd meg közelebbről!

 

Hazánk egyik legkiemelkedőbb borvidékén bukkanhatunk rá erre a kedves kis csokoládé készítő műhelyre, az Artis Csokiműhelyre, Balatonfüred egyik pici mellékutcájában, melynek megálmodója Kovács Emőke volt.


A hölgy karrierje az idegenforgalom területén indult, ám a csoki iránti szeretete és annak elkészítésének művészete erősebb volt ennél, így másik álmáról lemondott azért, hogy ez valóra válhasson. Így született meg a kis füredi Artis Csokoládéműhely.


Hogy hogyan is kezdődött ez a fanatizmus? Egy Belgiumban található szállodában, ahol semmi nem szólt másról, csakis a csokoládéról, ennyi elég is volt hozzá, hogy Emőke élete gyökeres változásokon essen át.

Akkori munkahelyén beadta a felmondását leíró levelet és beiratkozott a Csokoládé Akadémiára, melyet el is végzett.

Akkor készített bonbonjai először egy boros üzletbe kerültek ki, majd Tihany termelői piacán árusította őket, hiszen kíváncsi volt rá, mennyi embert érdekel az, mely számára a legkedvesebb elfoglaltság és pozitív volt minden visszajelzés számára, a csokoládéit imádták és vitték, akárcsak a cukrot.


Emőke négy fő körben mozog a csokoládé területein belül, ezek a klasszikus bonbonok, a csokiból készült nyalókák, a táblás csokik és a forró csokoládé.

Számos ízben készülnek, létezik ibolyavirággal megbolondított, mákos és meggyes, szilvapálinkával töltött vagy éppen körtepálinkás és karamellás-vadkörtés ízben is.

Ha egy kedvező árú, ám mégis kellemes környezetben lévő szállást keresel a Balatonnál, akkor erre a linkre kattintva szuper helyet találhatsz! A Hotel Aranysas mindenkit szeretettel vár, akár csoportokat is szállodájában, valamint komfortos bungalowiban, melyeket erre a linkre kattintva érhetsz el és akár személyre szabott árajánlatot is kérhetsz!

Amellett sem szabad elmenni, hogy ezek a csokoládék számos ízben készülnek mindenféle plusszal megbolondítva, de még gyönyörűek is!  Igazi kis ékszernek tűnik mindegyik, látható minden egyes darabon, hogy gondos kezek formálták, szívvel-lélekkel.


Az idő haladása során az igények folyamatosan változtak, ezzel együtt a csokik is, az emberek mostanában leginkább az étcsokis bonbonokat és táblás csokoládékat keresik jobban, melyek különleges ízekkel vannak megáldva, ám egyben mégis klasszikusak, de továbbra is a minőségen van a hangsúly, nem pedig a mennyiségen és ez a jövőben is így marad a remények szerint.

Egy biztos azonban: annyira magával ragadó és varázslatos kis hely ez, az itt kapható isteni csokikkal együtt, hogy fel tudnánk falni az egész üzlet tartalmát kifosztva ezzel az öszes csokoládéból! :)


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Beaufort skála

A Beaufort skála meghatározását lásd a szélerősség skála szótárszónál.

Mancsaftolni

A kormányzás kivételével az összes többi hajósfeladat elvégzése a...

Révfülöp Hajóállomás BH Zrt.

A Balaton nyugati medencéjének északi partján található a Balatoni Hajóállomás Zrt....

Romantikus vacsorahelyszín Budapest

Romantikus vacsorahelyszín Budapest - A város idilli hangulatát, és a békeidők harmóniáját...

Vízből mentés

Vízből mentés: (=Man Over Bord) a hajóból kiesett személyért ill. tárgyért való gyors...