Riportsorozatunkban a kékszalagon induló, a vitorlás világ legeredményesebb versenyzőit kérdeztük. Célunk a nagyközönségnek, a vitorlázás szerelmeseinek, azt amatőr szinten űzőknek bemutatni a versenyzőket, a versennyel kapcsolatos célukat, várakozásukat, tapasztalataikat. Első interjúalanyunk Király Zsolt volt.
Riportalanyunk: Király Zsolt, Raffica
A Raffica Vitorlás Sportegyesület elnökét a Raffica kormányosát kértük foglalja össze milyen reményekkel indulnak az idei Kékszalag Tókerülő Versenyen. Király Zsolt alapító tagja az első magyar libera egyesületnek. Egyik legnagyobb sikereként említhető meg hogy a németországi RUND UM verseny abszolút győztese lett. Komoly vetélytársként tartják számon. A Kékszalag nyolcszoros második helyezettje.
Király Zsolt közel 20 éve indul a Kékszalagon. 2006-ban vásárolt és azóta is remekül teljesítő Rafficával négy éve állnak a rajthoz. Nem lesz ez máshogy az idei versenyen sem. Újra a Rafficával szállnak harcba a minél előkelőbb helyezésért.
„Összeszokott, nagyszerű csapattal készültünk a versenyre. Hígult ugyan a csapat néhányszor, de külön a Kékszalagra nem változtattunk a felálláson. Rendszeres, folyamatos edzés volt beütemezve melyen a lehető legjobb teljesítmény elérésére törekedett a csapat.”
Az idei év különlegességei a katamaránok indulása. Arról kérdeztük Zsoltot mi a véleménye erről a momentumról.
„Sokan milliókat költenek arra, hogy bérhajóval, bérkormányossal vegyenek részt a versenyen, és nem titkolt szándékuk, hogy meg is nyerjék azt. Rengeteg pénzbe kerül egy ilyen katamaránnal indulni. Mi is költöttünk nem titok több milliós összeget a hajó felújítására. Lecseréltük például a vitorlákat is.”
Az idei Kékszalagon közel 700 induló rajtol. A versenyzők között lesznek amatőrök, ismert személyek, profik, sportolók egyaránt. Vajon divat lett-e a Kékszalagon indulni.
„Nem hiszem, hogy az emberek divatból indulnának a Kékszalagon. Ez a leghíresebb Balatoni verseny, itt mindenki megmérettetheti tudását. Nem számít ki honnan jött. Célunk 100%-osan teljesíteni a versenyen, mely a csapattól is megkívánja a maximális munkát.”
Az időjárási előrejelzések elég változóak. Hogy mi lenne a legoptimálisabb arról mindenki másképpen vélekedik. A vitorlázáshoz szél kell, anélkül nem megy, de hogy milyen időjárással vár minket a Kékszalag az még a jövő titka.
„Az időjárás valóban kiszámíthatatlan, ezért minden szélviszonyra fel kellett készülnünk. A katamaránok elérhetnek bármit, de úgy gondolom erős szélben mi is megálljuk a helyünket. A taktikánk nem változott az elmúlt évekhez képest. Kitartó edzéssel készültünk idén is. Apróbb újításokat eszközöltünk, ezért néhány meglepetéssel mi is tudunk szolgálni a versenyen.”