Az esti buli a részünkről elmaradt, mert mire a szakadó hóesésben Pestre értünk, addigra már nem sok kedvünk maradt erre. Tamásnál leadtuk a kajákat és némi kis apanázst - aztán átmentünk Viktorék albérletébe. Autó lepakol, majd Viktor bárszekrényének kulturált megdézsmálása és egy hideg sör legurítása következett. Kicsit még lazultunk, tévéztünk, majd jöhetett a rápihenés a mai napra.
Irány a reptér, aztán Mexikó!
Reggel 4.30-kor csörgött a két telefon - a taxit 5.30-ra rendeltem. A taxis időben meg is jött, fullra felfűtött autó érkezett, ami számunkra azért volt fontos, mert tavaszi kabátkában terveztük az utazást. Igen, úgy döntöttünk, hogy az albérletben hagyunk minden téli holmit, mert Londonban úgysem megyünk sehová, Mexikóban pedig vár a tavaszi, nyári meleg.
A repülőút Mexikóba
A becsekkolás és a biztonsági ellenőrzés a szokásos módon ment - vagyis engem simán átengedtek, Esztert pedig alaposan megmotozták... :-) Ami tök érdekes volt, az a repülőn szóló komolyzenei aláfestés, ami számunkra olyan igazi brit megoldásnak tűnt. Az is fura volt, hogy csinos sztyuvi lányokra számítottam - ehhez képest fess brit csávók fogadtak bennünket. A gép egy Airbus A320 jet volt, és hasonlóan a fapadosokhoz, fizetősen lehetett fogyasztani. A landolás Heathrow 3-as Terminálján történt, majd nekünk át kellett menni az 5-ösre. Ez így egyszerűnek tűnik, még akkor is, amikor tudjuk, hogy ez a reptér nagy.
Út Mexikóba: átszállás Londonban
Nos az a fogalom, hogy nagy - szóval ez tévhit. Ez a reptér iszonyúan nagy. Elég az hozzá, hogy leszállsz a gépről, majd elindul a séta - ami jó esetben is több mint tíz perc, részben mozgójárdán. Majd felülünk egy terminálok közötti buszra, ami vihar tempóval, de kb 8-10 perc alatt visz át az 5-ös terminálra. Itt ismét motozás, átvilágítás - de most én voltam a szenvedő alany. Jó fej volt a security-s pasas, mert még azt is megtanítottam neki magyarul, hogy karkötő - mert valószínűleg az sípolt be. A hátizsákomban lévő, duty free-s vodka pedig szintén arra ösztökélte a kollégáját, hogy teljesen átnézze a kis bőröndünket - de a végén meg is dicsért bennünket. Itt ittunk egy fincsi kávét, majd rájöttünk, hogy át kell menni az 5C terminálra, ami egy kisföldalattival érhető el. Értitek? Az 5-ös terminál egyik sarkából kisföldalattival megyünk át a másikba. Szóval akkora távolságok vannak, hogy a 3,5 órás londoni átszállás majdnem végig mászkálással, utazgatással telt…
Mostmár egyenesen Mexikóba
Most elindult a gép, több mint félórás késéssel - de hát Mexikóba tartunk, kit érdekelnek ilyen apró részletek. Épp most hagyjuk el az ír partokat, amiből sokat nem látunk - mert alattunk óriási felhőtömeg van. A gép egy Boeing 787 Jet, 3x3 sor üléssel - és egy csomó kényelmi funkcióval. Mivel mi még ilyen tengerentúli járaton nem utaztunk, így számunkra újdonság a beépített audio vizuális képernyő, ami érintő képernyős, játékoktól kezdve, filmeken át, az utazási információn keresztül minden vacak van. Viktor fiam szerintem a teljes 11,5 órás úton tudná nyomkodni, de szerintem engem is le fog kötni egy darabig. Most kaptuk meg az első wellcome drinket - a styuvi rögtön rábeszélt 2 Heineken-re, amit nagyon duzzogva, de el is fogadtam. Mire Mexikóvárosba érek úgyis kiszáll belőlem, legalábbis én úgy kalkuláltam. Ami nagyon tetszik még, hogy kapunk saját kispárnát, mini takarót, egy-egy fülhallgatót - bár tudom, hogy ezt bőven kifizettük a repjegy árában, de mégis jól esik egy kis "potya", nem? Ami még nagyon brit és nagyon szimpatikus, az a repülési biztonsági bemutató volt. Máskor a stewardess csajok beállnak a sorok közé, majd bemutatják, hogy mit kell csinálni, ha lezuhanunk. (Szerintem nagyjából semmit, az imán kívül, de ez most lényegtelen) Szóval a BA elindít egy frappáns videót, amiben igazi angol humorral és sztárokkal mutatják be ugyanezt. Egyszerűen frappáns, és igazi angol. ( Pláne, ha még jól is értenénk a nyelvet, akkor milyen jó lenne... )
Nos a fedélzetről egyelőre ennyit, nekiesek a söröknek, nyomkodom egy darabig a csoda monitort - és reménykedek, hogy gyorsan eltelik ez a röpke 11,5 óra.
Irány Mexikó: repülés egy másik földrészre
Eltelt egy jópár órácska, most értünk át az óceán másik oldalára,épp Cape Saint John felett suhanunk át olyan 894 km/h-s sebességgel. Megvolt az ebéd, ami igazi repülőgépes, mini adagokban tálalt egyveleg volt. Kétféle főételt kaptunk, az egyik egy sajtmártásos, paradicsomos tészta volt, a másik pedig csirkemell spenóttal és chorizo mártással, steak burgonyával. Azért egyértelműen a második volt a finomabb, de a tészta sem volt rossz. Mellé még kaptunk egy adag salsát is, amihez volt valami kis ropogós, majd a tálcára oda volt zsufizva egy kukorica ropogtatós, desszertnek pedig sós, karamellás csokoládés szösszenetet kaptunk - vagyis elég komplett volt a kaja. Na nem mondom, hogy kényelmesen falatoztunk, de nem is a fine diningról szól ez az út. Az égbolt közben klasszul kitisztult, ha már Londonból nem láthattunk semmit, akkor legalább az észak amerikai kontinens megmutatja jeges és szikrázó partjait. Ha net közelébe kerülök, akkor majd pakolok ide egy pár fotót, bár az úgysem adja ki az igazi látványt. Annyiban jó, hogy már végre szárazföldet látunk, de szomorú hír, hogy 5 óra 30 perc van landolásig, vagyis kvázi az út felén vagyunk túl. Nos visszatérek a tetrisre, a flipperre és az egyéb játékokra, aztán majdcsak eltelik az idő.
Hamarosan elérjük Mexikót
Ismét túl vagyunk néhány órán, tartjuk magunkat, mármint abban, hogy nem akarunk sokat aludni. Gyakorlatilag egy fél órát szunyókáltunk mindketten, de ha így haladunk, akkor a mexikói este alatt fáradtak leszünk, és tudunk aludni. Most otthoni idő szerint 22.30 van, nekünk még 2 és fél óra van a landolásig. Most hagytuk el Florida partjait, ráfordulunk a Mexikói Öbölre. A fejtámlába épített monitor szerint nemsokára a Bahamák magasságában leszünk. Még egy érdekesség, amit az előbb elfelejtettem leírni. A kabin ablakait eddigi utaink során egy függönnyel vagy rolóval lehetett elsötétíteni - na most itt ez digitálisan történik. Benyomunk egy gombot, és maga az üveg lesz először kék, sötétkék majd fekete - attól függően, hogy milyen sötétet akarunk. Mit nem tud ez a mai tudomány...? :-)
Vacsora repülőn
A landolás előtt még másfél órával a sztyuvik még dobnak egy kis vacsit, már csak a fásultság oldása miatt is. Valami pizza nevezetű, de inkább tortilla jellegű csirkés cuccot kapunk, mellé egy pesztós hideg tésztasaláta érkezik, vagyis tényleg egy jó kis uzsonna összejött ebből. Azért ezek a srácok nem semmik, 12 órát úgy lenyomtak, hogy még a végén is udvariasak és jó felek voltak. Ja azt már el majdnem el is felejtettem, hogy New York előtt mindenki kapott egy-egy jégkrémet, ami őszintén nagyon jól esett.
Végre megérkeztünk, viszonylag gyorsan ki is jöttünk a csomagunkkal együtt - annyi veszteségünk van, hogy a vámos csaj a négy bőröndből kiszúrta azt az egyet, amiben egy igazi téli szalámit hoztunk a barátainknak - de erre nagyjából számítottunk is. Ha olasz, német vagy amerikai szalámi lett volna, akkor gond nélkül átengedik - de hogy magyar, így majd visszakapjuk, ha megyünk haza. Bájos, nem?
Megérkeztünk Mexikóba
Végre megérkeztünk, viszonylag gyorsan ki is jöttünk a csomagunkkal együtt - annyi veszteségünk van, hogy a vámos csaj a négy bőröndből kiszúrta azt az egyet, amiben egy igazi téli szalámit hoztunk a barátainknak - de erre nagyjából számítottunk is. Ha olasz, német vagy amerikai szalámi lett volna, akkor gond nélkül átengedik - de hogy magyar, így majd visszakapjuk, ha megyünk haza. Bájos, nem?
Egy kis probléma: autóbérlés Mexikóban
Az egész nap összességében szuper volt. Átutaztuk fél Európát és az Észak Amerikai kontinenst, mindenhova időben odaértünk, és gyakorlatilag 25 órája ébren vagyunk. Egyetlen egy porszem került a gépezetbe - az autó bérlés. Sajna bejött a parám, az ombre kurvára nem állt ott a nemzetközi terminál ajtajában sem hétkor, sem később. Hiába volt szuper, visszaigazolt foglalásunk, hiába a leszervezett autókölcsönzés - egyik telefonszámot sem veszi fel senki - mi pedig ott állunk egy 21 milliós városban, kocsi nélkül. De semmi gáz, holnap és hétfőn intézkedünk, verjük egy kicsit az asztalt (ha megtaláljuk) - és minden kiegyenesedik. Vasárnap és hétfőn egyébként is a főváros nevezetességei lesznek soron, amihez autóra úgysincs szükség - úgyhogy megoldjuk.
Az első élmények Mexikóvárosban
Még egy utolsó élmény. Egy tök jó fej taxis elhozott a szállodánkba, ami tényleg a belvárosban van. Első élményként lesétáltunk az utcára és a közeli boltba - elalvás előtt. Hát ez valami nagyon durva. A Hilton szállóval szemben egy színes, szagos/illatos vásári bazárszerű képződmény van, ahol tömegek salsáznak, sütik a kukoricákat, árulják az édességeket - szóval valami brutál feeling van... Az elektromos bekötés a következőképpen néz ki:
Szerző: Hegyvári Zoltán
alias Húsimádó
A cikk sorozat további elemei:
Viajar a Mexico - A készülődés Mexikóba
Mexikóváros - az első tényleges városnézés