Kimondom, hogy Tihany, és jön is utána a visszhang szócska, nem tehetek róla, de számomra ez a kettő összefügg. Szerintem hamarabb jutott el hozzám anno kis totyogóként a Tihanyi visszhang fogalma, és meséje, mint ahogy tudtam volna úgy önmagában Tihany létezéséről, vagy bármi egyebet is Tihanyról. És azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül így, évről, évre, napról napra kirándulók ezrei érkeznek Tihanyba, hogy megnézzék a mesés tájakat persze, de leginkább azért, hogy kipróbálják a Tihanyi visszhangot. De a csodálatos történetek, legendákkal szőtt mesék után csalódniuk kell, a Tihanyi visszhang már nem az igazi, sőt már alig maradt belőle valami, egyesek szerint már teljesen el is tűnt, de miért? Utánajártunk!
A Tihanyi visszhang legendája
Ne rohanjunk annyira előre, inkább kezdjük a történet elején, vagyis azzal, hogy hogyan alakult ki a Tihanyi visszhang. Először is azzal a tények, és unalmas tudományos magyarázatok helyett azzal a történettel kezdeném, ami kisgyermekként olyannyira elvarázsolt. A történet ugyanúgy kezdődik, mint a legtöbb tündérmese: egyszer volt, hol nem volt, volt egy meseszép tündérlány, aki történetesen éppenséggel a varázslatos Tihanyban lakott, és itt töltötte el mindennapjait. A nevén meg fogtok lepődni, Tihanynak hívták, Tihany pedig azzal töltötte mindennapjait, hogy leterelte aranygyapjas kecskéit a tóra, mindeközben pedig varázslatos hangon énekelt. A vizek urának, nevezetesen Balatonnak egyetlen fia nem tudott ellenállni ennek a csodálatos dallamnak, ezért valahányszor meghallotta Tihany énekét fölemelkedett a tó mélyén hínárból szőtt, drágagyöngyök ezreivel díszített házából, annak ellenére, hogy apja, Balaton figyelmeztette és kérlelte, hogy ne figyeljen a csalogató hangra. Félelme nem volt hiába való, Tihany rájött, hogy hangját mindenki csodálja, és csak akkor volt hajlandó énekelni, ha gyémántokkal fizettek érte. Egy napon aztán megbetegedett Balaton fia, és egyetlen kívánsága volt, hogy halhassa utoljára Tihanyt énekelni. A vizek ura összegyűjtött hát egy ládikra való igazgyöngyöt és felvitte Tihanynak, odaadta Tihanynak, arra kérve, hogy énekeljen a fiának. A kincs megtetszett a tündérlánynak, és meg is tette, amit Balaton kért, de egy napon elfogyott a kincse, innentől fogva a tündérlány nem volt hajlandó énekelni, ki sem nyitotta száját, a fiú pedig meghalt, mert már nem volt, ami éltesse.
De itt nem ér véget ám a történet, sőt csak most kezdődik el igazán, Balaton ugyanis bosszút forralt. Egy este haragos hullámai csaptak föl a sziklaösvényre, ahova Tihany minden nap itatni hajtotta aranygyapjas kecskéit. Egy hullám elkapta a kecskéket, lesodorta őket a tóba, és Balaton megfojtotta mind egy szálig, de ez nem minden. Tihany egy közeli barlangba próbált meg menedéket keresni a hullámok elől, de Balaton ezt nem hagyta, a víz mélyén nagyot rázkódott, ettől megmozdult a hegy is és egy sziklagörgeteg betemette a barlang száját. A víz ura átkot szórt a leányra, aki azóta is hétszer ismétli meg a hozzá szólók szavait, ez a Tihanyi visszhang. A tóba veszett kecskenyáj szárazföldre vetett körmeit pedig azóta is találni a parton, ez pedig a Tihanyi kecskeköröm legendája. Persze én is hallottam szomorú királyfiról is, ahány ház, annyi verzió, de nekem ezt mesélték gyerekkoromban. Ha ti esetleg teljesen mást hallottatok, akkor írjátok meg nekünk Facebookon a Szeretlek Balaton csoportban!