Balatoni vitorlázás, ahogy eddig még soha nem láttad. Sztorik, események a balatoni vitorlázás történetéből és fejlődéséből. Tuss Miklós cikk sorozata hétről-hétre új beszámolóval jelentkezik, melyből hiteles képet kaphattok a balatoni vitorlázás múltjáról.
A csillaghajó vízre tétele
1953-at írunk, helyszín: siófoki kikötő szigete, Vasas SC telepe. Mivel nem rendelkeztünk daruval, de még sólya kocsival sem a „Star” (csillaghajó) vízre tétele a régi bevált módszerrel történt: „fogjuk meg és vigyétek!” (kb. 800-900 kg).
Fogantyú nem volt rajta, alá kellett guggolni és hó-rukk egyszerre felállva, vállra, magasabbak hátra, nyakra felemelni. Körülbelül nyolcan fértünk alá, az 100-110 kg-ot jelent fejenként. Most akkor indulj, rogyadozó léptekkel, 10-15 métert haladva, pihenő majd újra indulás. Volt egy másik módszer is, hogy jobb-e, azt nem állítom. Ennél a tőkesúly 1 méter hosszú lapos aljához görgőket kellett tenni. Került oda vascső, faág, akármi, mind más-más átmérőjű. Egy ember, a „főcsővezető” ott guggolt és a hátul felszabaduló görgőket rakta előre és szögbe, hogy kanyarodjon. Néha az ember ujjára gurult a görgő, én is jártam így. Elakadt, miért nem megy? Mert alatta 4 ujjam, told vissza! A négy ujjam körme alól kifröccsent a vér, de a művelet tovább folytatódott.
Egyik ilyen vízre tételnél ott volt a telep apraja-nagyja. Volt egyetemi docens, kutatóintézeti igazgató és még vagy fél tucat mérnök. A javaslatok özöne hangzavarrá fajult: toljuk, várj még, csak egy görgő van alatta, emeld az orrát, hogy alámenjen az új görgő, az túl vastag ott egy vékonyabb, vigyázz dől balra…stb.
Pap bácsi a hajójavítónk is ott volt, egyszerű, öreg, somogyi asztalos mester, csípőre tett kézzel nézte a sok pesti szószátyárt. Majd 10 perc után nem bírta szó nélkül, elfogyott a türelme és jó hangosan megszólalt: „csend legyen, itt csak egy dirigáljon és az én leszek, én most elmegyek a nagy kalapácsért.” A derültséget rossz néven vette, azt hitte őt nevetik ki, pedig csak a helyzet volt a komikus.
A "Kalóz"
Talán egy ével később Pap bácsi megkapta élete nagy lehetőségét, hogy igazi hajóépítő lehessen. Még életében nem épített semmit, csónakot sem, most pedig megbízást kapott hogy egy „Kalózt” építsen. Leszállították a lucfenyő és tölgy deszkákat, adtak neki egy tervrajzot és egy osztályelőírást. Az öreg hetekig készülődött és mielőtt az első fűrészhúzást megtette volna, kért valamit: tegyenek az építendő hajó mellé egy másik Kalózt.
Furcsálltuk a kérést, de megértettük és egyben féltünk is, mert hát egy öreg Kalózt lehet „deformálódott” és ha onnan veszik le a méreteket, akkor szabálytalan hajó készülhet.
A munka elkezdődött, hullott a forgács, a szikács végre a hajó elkészült, tetszetős volt. Eljött a felmérés napja. Jó Özvegyi Béla felgyűrte inge ujját és elővette az akkor csodaszámba menő acél mérőszalagot, mely magától felkunkorodik. Pap bácsinak csak egy törött colstokja volt, kb. méter húszas. A bajok talán ebből eredtek. Az első méret, ami ellenőrzés alá került, a hajó hossza, mit tesz Isten itt 5 centi hiányzik. Kérdőre vonták az öreget, hát ez, hogy lehet? A válasz meglepő volt: „hát így adta ki a deszka svungja.”
A felmérő összecsomagolt és hazautazott, nekünk meg lett egy Kalózunk, ami nem „Kalóz”.
Forrás : Tuss Miklós