Balatoni hajózás tavalyi árakon

MTI

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A Balatoni Hajózási Zrt. 22 tulajdonos önkormányzatának 8-10 százalékos forgalomnövekedésről szóló elvárásait a  személyhajó és a kompágaztában a tavalyi árakon is lehet teljesíteni, ha elmaradnak az idén a rendkívüli viharok - mondta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója a hajózási társaság pénteki siófoki kikötőavató és szezonnyitó ünnepségén.

Balatoni hajózás tavalyi árakon

A ceremónián átadták a társaság siófoki közforgalmú kikötő-beruházásának első ütemét. A munkálatokat ősszel, a turistaszezon után folytatják. Az önerős, összesen 220-250 millió forintba kerülő beruházás során új térburkolatot kapott a hajóállomás, a fejlesztés részeként kicserélték a közműveket és az utcabútorokat. Az ősszel biztonságos partfal épül a hajóbeállók és a kikötő melletti rózsakert között, majd a fejlesztés harmadik ütemében megújul és éjszakai világítást is kap a kikötő keleti mólója.

A társaság a hagyományosnak mondható szezonnyitó ünnepségét és a partnertalálkozóját a Szent Miklós hajó fedélzetén rendezte meg a tó közepén. Horváth Gyula vezérigazgató a hajóút során tájékoztatást adott arról, hogy az 1846-ban alapított hajózási társaság megkezdte a 165. idényét, amelyen a tulajdonosi elvárások szerint a társaságnak 130 millió forintos adózás előtti eredményt kell elérnie mintegy 2 milliárd forintos forgalom, és a tavalyi árak változatlanul hagyása mellett.

A hajózási cég idei újdonsága a programhajózásban balatonfüredi reformkori túra, valamint a siófoki halászlé party. A korábbi túrákhoz újabb kikötőkből is lehet csatlakozni, a gyerekek számára pedig a bohóchajók mellett három kikötőből kalózhajókat is indítanak. Az idei diszkó-hajó programokat karaokehajó és salsa program is színesíti, és a helyi igényekhez igazodva késő esti hajójáratot indítanak Révfülöp-Balatonboglár között menetrend szerinti, Badacsony-Fonyód között pedig gyorshajóval.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy a társaság bevételeinek 10-12 százalékát az idén kifutó üdülési csekkekből realizálják. Problémát jelent a cég számára, hogy az új Széchenyi Pihenő Kártyát nem lehet a balatoni hajózásra felhasználni, ezért kezdeményezték az érintett tárcánál, valamennyi térségi országgyűlési képviselő támogatását kérve ehhez, hogy a jogalkotók módosítsák a pihenő kártya felhasználhatóságának körét.

Horváth Ákos a siófoki obszervatórium meteorológusa a rendezvényen arról számolt be, hogy 1934 óta létezik viharjelző szolgálat a Balatonnál, amelynek jelentősége egyre nő az átalakulóan lévő klíma, és az ezzel járó szélsőségesebb időjárás miatt. "Egy-egy forró nyári napon tízezrek merülnek állig a vízbe, és ilyenkor nem kell nagy vihar egy tragédiához" - érzékeltette a pontos időjárás prognózis életbevágó fontosságát. Beszámolója szerint a balatoni viharjelzés a meteorológiai szolgálatnak évente 48 millió forintjába kerül.

www.mti.hu

Forrás: www.mti.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Idegenvezető tanfolyam

Idegenvezető tanfolyam   Az idegenvezető az egyik legérdekesebb szakma, amelyet...

Múzeumok Éjszakája

A Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális programot – az 1999-ben indult francia példa...

Hétvégi gyerekprogram Symbol Budapest

Hétvégi gyerekprogram a Symbol Budapestben: Szeptember 13-tól május végéig tárt karokkal...

szélcsend

Levegő nyugalmi állapota, vagyis áramlása oly gyenge, hogy érzékeinkkel nem vesszük észre

Balatonmáriafürdő Hajóállomás BH Zrt.

  A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Balatoni Hajózási...