Avis Leasing beszámoló

Dávid Júlia

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Az Avis Leasing Pénteki Regatták VI. évadjának döntőjét 2010. augusztus 27-es és 29-e között rendezte meg a KMPVSE Balatonkenesén.  A három nap alatt, remek szélben, 8 futamot vitorláztak a csapatok, az izgalmakkal teli és egészen a 9. futamig nyílt döntőt végül, a Hercsel Erik-Kaiser Kristóf páros kormányozta egység nyerte meg, Kutics Krisztiánék és Makai Gáborék előtt.

  • A Hercsel –Kaiser páros kormányozta egység
    nyerte az Avis Leasing Pénteki Regattákat

     

    A hagyományokhoz híven a hat legjobb csapat jutott a döntőbe. Idén első helyen kvalifikálta magát a Hercsel Erik-Kaiser Kristóf páros által irányított egység, másodikként Makai Gáborék, harmadikként pedig Nagy R Attiláék. Rajtuk kívül ott voltak még Molnár Tamásék, Kutics Krisztiánék és Varga Lajosék is. A döntőben 8 futamot kellett vitorlázniuk a csapatoknak, de duplán számító pontként vitték az elődöntős helyezésüket is, amely egyben az első és második futam eredményét is jelentette. Szintén az eddig megszokott koreográfia szerint nem két körös, hanem három körös up and down pályát futottak.

    Pénteken a szokott időben 14.00 órakor, a kormányosi értekezleten megkapták a csapatok a hajóbeosztást, az eredeti tervek szerint 6 futamot más-más hajóval vitorláztak volna és a két utolsó futamot pedig sorsolt hajóval. A szélviszonyok nem engedték a szombati hajócserét, így mindenki maradt abban a hajóban, amelyben az érvénytelenített negyedik futamban vitorlázott. Az utolsó napon pedig választott hajóval vitorláztak a versenyzők, a választást a rangsor végéről kezdték.

     A döntő első futamát, amely a tíz futamból harmadik volt, 3-4 m/s-os,  NY-i szélben vitorlázták a csapatok. A győzelmet  a remek formában vitorlázó Kuticsék szerezték meg, a második lett a Hercsel-Kaiser egység, a harmadik helyet pedig Makaiéknak jutott. A negyedik futamot még ugyan megkezdték a versenyzők, de a második hátszél kezdetére egy igen erős, 70-80 km/h szél miatt félbe kellett szakítani a futamot, így a péntek egy futammal zárult.

    Szombaton borongós, esős idő, de jó szél fogadta a döntő mezőnyét. A szitáló eső dacára, időben kezdődött a regatta. Mérsékelt 4-5 m/s-os NY-ÉNY-i szél az egész napot jellemezte, mely olykor-olykor északra lengett kicsit. A negyedik futamban Makai Gáborék  szép vitorlázással – végig vezetve –  szerezték meg az elsőséget. Mögöttük Kuticsék értek be másodikként, majd a Hercsel-Kaiser csapat. Az ötödik és a hatodik futam egyértelműen a kiválóan taktikázó és remek hajóvezetést bemutató Kuticséké lett. Az ötödik futamban a Hercsel-Kasier hajó a második, a magára találó Nagy R. Attiláék pedig a harmadikak lettek. A hatodik futamban Makaiék a második, Nagy R. Attiláék pedig a harmadikak lettek. A hetedik futam igazán izgalmasnak bizonyult. A két körön át tartó páros küzdelem végén, az addig  vezető Makaiékat, az utolsó lee bójánál érte utol a Kaiser Kristóf irányította hajó. Belső helyen véve a bóját nyerték a futamot Makaiék és Kuticsék előtt.

    A vasárnapi, utolsó napon, még három futam várt a vitorlázókra.  Élénk 8-10 m/s-os északi szél fújt. A nyolcadik futamot, az ismét remek, régi formájukat hozó Nagy R. Attilák nyerték meg, mögöttük Hercsel-Kaiser egység és Kuticsék. A kilencedik futamra még nyílt volt minden, két ponttal vezetett Hercsel-Kaiser Kuticsék előtt, mögöttük egy ponttal lemaradva Makaiék.  A kilencedik futam ismét Rozsdáéknak hozta meg a sikert, Makaiék második, Hercsel-Kaiser egység pedig biztonsági vitorlázással  harmadikként értek be,  ezzel eldöntve az új Opel Astra sorsát, hiszen a DNF mellett, egy harmadik hely volt a kiejtőjük, amely azt jelentette számukra, hogy ha Makaiék meg is nyerik a futamot és pontegyenlőség alakul ki, több első hellyel ők a bajnokok. Kuticsék a kilencedik futamban elért negyedik hellyel már nem tudtak beleszólni az aranyérem sorsába. A tízedik futamban  csupán az volt a kérdés, kié lesz az ezüst és a Musto ajándékcsomag. Végül Kuticséké lett. Makaiék pontegyenlőséggel a harmadik helyen végeztek és Sagem ajándékcsomagnak örülhettek. Nagy R. Attiláék  az összetett negyedik hellyel zártak,  a Varga Lajos-Ember Sándor kormányozta csapat az ötödik, Molnár Tamásék pedig a hatodik helyen végeztek.

    Az Avis Leasing Pénteki Regatták VI. évadja is új bajnokot hozott. Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek a kitartó és sportszerű vitorlázásért. Az Avis Leasing, Opel, Musto, SagemComnak, pedig köszönjük a támogatást.

  • AVIS LEASING PÉNTEKI REGATTÁK DÖNTŐ- Végeredmény

     

    Dávid Júlia

    Forrás: Dávid Júlia


  • Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

    Vitorlás szakszótár

    Bavaria 32

    Bavaria 32 - Kötélzet és vitorlázat Nagyvitorla konvencionális...

    Molett ruha webshop

    A molett nőknek nincs egyszerű dolguk, ha divatosan szeretnének öltözködni, hiszen a boltok...

    Scholtz 22

    Scholtz 22 Racing A Scholtz 22 Racing, a 730 kg tömegű hajó 80 m2 összvitorla felülettel...

    Melges 24

    Melges 24 vitorlás hajó történet,bemutatás,leírás 1992-ben Buddy Melges megnyerte az...

    Fux

    A fux az orrkabin neve.