Indonéziáról, mint országról viszonylag keveset hallani, de az ország részét képző Baliról annál többet. Ez az álom úti cél abszolút toplistás a világ legszebb nyaraló helyei között, de kultúráját és szokásait tekintve sem szokványos. Jöjjön néhány példa, ami európai fejjel elég meglepő lehet.
Közlekedés
Első pillantásra nem igazán találni jobb szót rá, mint az őskáosz. Ha nem zavarodnál meg teljesen az elképesztően sok motoros és autós folyamatos áramlásától, akkor a hiányzó löketet megadja a baloldali közlekedés. Személy szerint több mint egy hét kellett hozzá, hogy a megfelelő irányba nézzek, amikor át akarok menni az úton.
A tömegközlekedést, mint olyat elég nehéz menetrendszerűnek nevezni. A buszok lényegében csak jönnek-mennek, és ha szerencséd van, érkezik valami akkor is, amikorra a menetrend írja. A vonatok azért már megbízhatóbbak, bár az 1-2 órás késés itt is elég megszokott, viszont a vártnál sokkal tisztább és kényelmesebb kocsikban lehet utazni, pláne az itthoni vonatokhoz képest.
Különleges élmény viszont a taxi alternatíváit kipróbálni. Több opciónk is lehet, például az un. Ojek (ejtsd: Odzsek), ami lényegében ugyan az, mint a taxi, csak itt egy motor hátsó ülésén utazva érhetjük el utunk célját, és a Becak (ejts: Becsak), ami a bicikli meghajtású változat. Utóbbinál a sofőr mögöttünk teker, mi pedig egy dupla ülésen utazva szemlélhetjük a várost út közben.
Az első számú közlekedési forma a motorozás, ha kellő bátorsággal és rutinnal rendelkezel érdemes belevágni. Szinte minden sarkon lehet motort bérelni, az árak attól függően változnak, hogy mennyire közkedvelt az adott környék. Balin jócskán megkérik az árát egy robogónak, de például a Jáva sziget több nagyvárosában elég baráti áron lehet motorhoz jutni. A gyalogos közlekedés nem jellemző, mert gyakorlatilag nincs járda, ráadásul a nagy melegben a motoroktól és autósoktól zsúfolt utak mellett nem is különösebben kellemes a séta.
Lapozz, hogy még többet megtudj Indonézia különlegességeiről!
Az átlag indonéz háztartásban nem jellemző a konyha megléte, ami számunkra elég szokatlan, hiszen egy európai lakás egyik legfontosabb része. Természetesen ennek is meg van az oka, hiszen a kész ételek annyira olcsóak, hogy egyszerűen nem éri meg otthon főzni. Éppen ezért nagyon gyakori megélhetési forma az étkezdék működtetése, akár saját udvarukban, házukban is.
A legnépszerűbb ételek szinte kizárólag növényi alapanyagokból készülnek, számtalan variációban készítik el a zöldséges köreteket és feltéteket. Ami egyetlen fogásból sem maradhat ki, az a RIZS, amit reggelire, ebédre és vacsorára is épp úgy fogyasztanak. A helyiek szerint az nem is főétkezés, amiben nincs rizs. Mellé sülve, főve, rántva minden mennyiségben tofu és tempe (ami egy szójabab készítmény), ezen kívül a tésztás ételek is nagyon gyakoriak az étlapokon.
Ha hús, akkor főként csirke, vallási okokból nem fogyasztanak disznóhúst, a marha pedig nagyon drága. Balin viszont a hindu vallás az uralkodó, így a disznóhúst nem kifogásolják, sőt, kedvelt alapanyaga konyhájuknak. Ha viszont kenyeret kérnétek hozzá, nos, az itthon megszokott kenyérfélékre ne számíts, ami hasonlít a nálunk előforduló zsúrkenyérre, az is inkább kalácsszerű édeskés kenyérféle náluk.
Figyelem; aki nem bírja a csípős ételeket, óvatosan! Az éttermek leggyakrabban önkiszolgáló módon működnek, vagy az üvegpult mögül kinézetre szimpatikus ételeket kérheted, de gyakran érhet meglepetés. Az is lehet őrületesen csípős, amire nem is gondolnál.
Kulturális különlegességekkel folytatjuk a következő oldalon:
Aki kizárólag Balira utazik, különböző közegbe kap bepillantást, mint az, aki Indonézia más tájaira is ellátogat. Balin a hindu vallás egészen más légkört teremt, csodálatos templomok és szemet gyönyörködtető kertek mindenütt. A turizmus elburjánzása viszont sokat változtatott az emberek hozzáállásán az elmúlt 1-2 évtizedben, így az érintetlenebb kultúra nyomaiért kicsit tovább kell menni.
Indonézia szerte a sok száz éves gyökerekkel rendelkező szellemvilág és legendái ma is a mindennapok részét képzik az emberek életében. Ez megjelenik az építészetben, a mindennapi szokásokban, ünnepekben. Egy jó példa erre a fekhelyeké. A leggyakrabban ugyanis a földre leterített matracon éjszakáznak, így elkerülve a szellemek útvonalát, mert úgy hiszik, ők körülbelül fél méterrel a föld fölött járnak.
Feltűnően nagy tisztaságra törekszenek a lakás közös tereiben, teraszon, előszobában, nappaliban, ezért nagyon fontos, hogy ha belépsz egy házba, azt mindig lábbeli nélkül tedd. Ezen kívül vendégségben szintén hasznos tudni, hogy ha étellel kínálnak, illik elfogadni, de ne egyél meg mindent, mert az azt jelenti, túl keveset adott a házigazda.
Hasznos hagyomány az alkudozás művészete is. Ezt szinte bárhol alkalmazhatod utcai árusoktól a piacokig, szinte elvárás, hogy ne egyezz bele azonnal a felkínált árba. Ennek mester fokon űzéséhez persze nem árt egy kis indonéz nyelvtudás, de turisztikailag frekventáltabb helyeken angolul is probléma nélkül megpróbálhatsz kedvezőbb árat elérni.
Kövesd a Vitorlázás.hu-t, hogy még több érdekességet megtudhass a világ legkülönbözőbb tájairól!