A 2015. szeptember 15-én a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége rendezvényt tartott az Akadémia Klub Saroktermében, mely eseményen a Magyar Templeton Program került bemutatásra. Dr. Csermely Péter mellett több neves hazai tudós és üzletember is a programjuk mellett áll (köztük Dr. Lovász László, az MTA elnöke is).
A Magyar Templeton Program – Mit is kell tudni róla?
A Magyar Templeton Programon olyan kiemelkedő tehetségű fiatalokat keresnek, akik 10 év fölöttiek, de még nem töltötték be a huszadik életévüket. Aki bekerül, egy személyre szabott tehetségfejlesztő programban vehet részt a jövő évben, egészen pontosan 2016. március 1-től egy egész éven át. A 10 és 19 évesek közül 200 fiatalt választanak be a programba, melléjük pedig 100 sikeres fiatal kerül a 20 és 29 év közötti korosztályból.
A program további részleteiért látogasd meg weboldalukat ide kattintva.
Nem sok ilyen lehetőség adódik a fiataloknak! De mik is az előnyei?
- Most először indul ilyen program Magyarországon. Érdemes hát élni vele!
- Személyre szabott program, mely csak a kiválasztott fiatal tehetségére és fejlesztésére irányul!
- Egyedi mentorálás a mai kiválóságok közül: egyetemi professzorok, akadémikusok és az üzleti élet meghatározó személyeinek részvételével
- Abban fejlődhet a fiatal, amiben szeretne! (Pl. soft skill, nyelvi, számítógépes, pénzügyi, vállalkozói, start-up stb.)
- Bekerülés egy egyedi, kreatív, tehetséges közösségbe!
- Rengeteg kapcsolatépítési lehetőség, mellyel nem sok fiatal rendelkezik majd jövője során
- Olyan előnnyel indulsz, mellyel hatalmas hasznot szerezhetsz későbbi életed kialakításához, ami az önéletrajzodban is jól mutat!
- Nem jár semmilyen kötelezettséggel! A program nem kötelező foglalkozásokat, hanem önkéntesen választott fejlődési lehetőségeket tartalmaz.
Habár ezen program határideje már nem tart túl sokáig, talán jövőre a te gyermeked is részt vehet a programban, vagy ha te is a fiatalabb korosztályba tartozol, jövőre még élhetsz a lehetőséggel. Ne maradj le róla!
A Magyar Templeton Program rendezvénye hatalmas sikert aratott!
Ahogy az már említésre került, a rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia székházában Működő Akadémia Klubban került megszervezésre, ezen belül is a rendezvény témájához tökéletesen illő Sarokteremben lett megtartva. A helyszín adta lehetőségek megadták az esemény sikerességét, tökéletességét, mellyel akár te is élhetsz. Ha a jövőben neked is hasonló volumenű rendezvényt kellene leszervezned, a prémium rendezvényhelyszín számodra is adott! A további részletekért kattints ide: Exkluzív rendezvényhelyszín Budapest
Akadémia Klub - Sarokterem