470 OB 2009 - Bajnok a Sallai - Perjés páros!

mvsz

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Közel 40 hajó részvételével rendezte meg a Magyar Vitorlás Szövetség a 470 osztály számára kiírt országos bajnokságot, valamint a 420-as juniorok részére a héten esedékes magyarországi junior EB-re rendezett előversenyt. A 12 futamra tervezett versenyen végül csak hat futam került megrendezésre a változó szélviszonyok miatt.

470 Felnőtt Országos Bajnokság és nyílt verseny
420 és 470 Junior Nemzetközi Verseny
2009. július 30-augusztus 4., Balatonfüred

 

2009. július 31. péntek

A bajnokság első napján 11 órakor parton halasztást rendelt el a rendezőség a változó és gyenge szél miatt, majd 13:15-kor elrajtolt az első, 14:40-kor pedig a második futam. A második körben korai rajtosok miatt kétszer kellett rajtoltatni, harmadszorra már fekete zászlós rajttal, szigorított rajteljárással indult.

A huszonhárom 470-es egység között egy osztrák és egy spanyol hajó is szerepelt a nevezési listán. Az első futamot a Váradi Imre – Serke Áron (BYC) egység nyerte meg, a másodikon a Sallai Gábor – Perjés Bálint (YCB) kettős győzött. Az összesen tizenhat 420-as résztvevőnél három török, egy dél-afrikai és három spanyol egység is indult a versenyen, és az első három helyet meg is szerezték a pénteki napon.

2009. augusztus 1. szombat

Szombaton reggel tíz órakor folytatódott a verseny, de az első futamot egy nagyfokú szélforduló után le kellett lőni. Gyenge, de stabil észak-keleti szélben végül két futamot sikerült megrendezni. A 470-es mezőnyben mindkét futamot a Sallai Gábor – Perjés Bálint (YCB) egység nyerte meg. Érdekesség, hogy mögöttük mindkét esetben a Karácsony Réka – Loidl Nóra (NVK) női páros lett a második. A 420-asok versenyében az első futamot a spanyol Urzaiz testvérpár nyerte, a másodikat a Gond Gergely – Szellem Balázs (THE) kettős. A spanyol egység ekkor már öt pontra növelte előnyét a második helyezett Gondaék előtt.

2009. augusztus 2. vasárnap

Vasárnap a délelőtti gyenge szél miatt ismét nem tudta a rendezőség tíz órakor elindítani a futamokat. A meteorológia kora délutánra déli, dél-nyugati erősödést jelzett, ami szerencsére meg is érkezett. Háromnegyed négykor elrajtolt az első futam 2-3-as szélben. Rendre megtréfálták az időjárási körülmények a versenyzőket, aminek köszönhetően váltakozó eredmények születtek. A 470-eseknél a második futamot például a szombaton még a 13. helyen álló Buda Júlia – Szabó Kinga (BYC) alkotta női páros nyerte meg.

2009. augusztus 3-4., hétfő-kedd

Hétfőn és kedden a változó, forgolódó szél miatt nem rendeztek futamot, így a három nap alatt megrendezésre került hat futamból alakult ki a végeredményt. A 420-as mezőnyben az Urzaiz-Urzaiz egység, míg a 470-eseknél a Sallai Gábor – Perjés Bálint (YCB) kettős végzett az élen.

 

EREDMÉNYLISTA


ELŐZETES: 420-470 Junior Európa-Bajnokság

Mindkét hajóosztály szinte pihenés nélkül folytatja a versenyzést, mivel augusztus 8. és 16. között rendezi meg a Magyar Vitorlás Szövetség az idei legrangosabb nemzetközi versenyét, a 420-470 Junior Európa-Bajnokságot. Az egyhetes versenyre 20 nemzet közel 200 versenyzője nevezett, de jönnek a tengeren túlról (Argentínából és az Egyesület Államokból) is Balatonfüredre.

 

MVSZ

 

Forrás: vitorlazas.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Palstek

  Csathurok, az egyik leggyakoribb vitorláscsómó (névadója: Stekk Pál legendája).

Sloop vitorlás

            ...

Veret

Veretnek hívjuk a hajó fémből készült alkatrészeit.

Ábrahámhegy kikötője

A TVSK kikötője a Balaton nyugati medencéjének északi partján található. 100 cölöpös...

Man Over Bord

Man Over Bord: Keresd a Vízből mentés szótárszónál.