Érdekes tények Indiáról, amiket eddig biztosan nem hallottál

CZs

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

„India az emberiség bölcsője, az emberi beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja és a tradíciók dédanyja. Az emberiség történetének legértékesebb és a legtöbb megoldást nyújtó kincsét őrzi India!”

 

Talán senki sem volt képes valaha úgy összefoglalni India esszenciáját, mint ahogyan azt Mark Twain tette az előbb idézett szavaival. Akik szeretnék egy kicsit közelebbről is megismerni ezt a titokzatos világot, azoknak máris itt van néhány érdekes, már-már hihetetlen tény Indiáról.
 

1. Egy úszó posta működik benne

India rendelkezik a világ legnagyobb postahálózatával, amihez 155 015 posta tartozik, és amelyek egyenként átlagosan több mint hétezer embert szolgálnak ki. A Dal tó felszínén 2011 augusztusában avatták fel az úszó postát.

2. A zarándoklat, ami az űrből is látszódott

2011-ben a Kumbh mela hindu zarándoklaton több mint 75 millióan vettek részt. A tömeg olyan hatalmas volt, hogy még az űrből is látszódtak.

3. A világ legnyirkosabb lakott környéke

A Meghálaja államban található Mawsynram nevet viselő falura hullik a legtöbb eső évente az egész világon.

4. Egy extrém híd hazája

A Bandra-Worli Sea Link híd kábeleinek összes hossza megegyezik a Föld egyenlítőjének hosszával. A elképesztő építmény 257 millió munkaóra alatt készült el és 50 ezer afrikai elefánt súlyát nyomja.

5. Itt található a világ legmagasabb krikettpályája

A 2 444 méter magasan fekvő Chali Cricket Ground a legmagasabban elhelyezkedő ilyen pálya az egész világon. 1983-ban épült a Chail Katonasági Iskola részeként.

6. A sampon Indiából származik

A sampont az indiaiak találták fel. Az első samponok persze nem tubusban kaphatók voltak, és a samponozás is mást jelentett, egész pontosan a haj gyógynövényekkel való bedörzsölését. A sampon szó a szanszkrit „champu” szóból származik, ami annyit jelent: masszírozni.

7. A nemzeti indiai kabaddi csapata eddig minden világkupát hazavitt

India mind az öt férfi kabaddi világbajnokságot megnyerte – a nemzeti csapat gyakorlatilag veretlen pályafutással büszkélkedhet. A női indiai kabaddicsapat szintén minden világbajnokságról nyertesen tért haza.

8. Az indiaiak találtak először vizet a Holdon

2009 szeptemberében az indaiai ISRO Chandrayaan-1 űrmisszió során az űrhajó fedélzeti érzékelői vizet észleltek a Hold felszínén, amelyet egészen odáig egyetlen küldetésen sem sikerült kiszúrnia senkinek.

9. A svájci Tudományok Napját egy volt indiai elnök, APJ Abdul Kalam tiszteletére hozták létre meg

India rakétaprogramjának atyja 2006 május 26-án látogatott el Svájcba, amelyet az országban hivatalosan is a Tudományok Napjának nyilvánítottak.

10. Az ország első elnöke csak a fizetése felét vette fel

Amikor Dr. Rajendra Prasad India elnöke lett, csak elnöki fizetése 50%-át vette fel, mondván, hogy nincs szüksége többre. 12 éves elnöksége végére ez a mennyiség 25%-ra csökkent. 

11. India első rakétáját egy biciklin szállították

Az ország első rakétája olyan kicsi és könnyű volt, hogy egy biciklivel szállították a Thiruvananthapuramban található Thumba Indítóállomásra.

12. Van egy gyógyfürdőjük – kizárólag elefántok számára

Az elefántokat megfürdetik, masszírozzák és megetetik a Punnathoor Cotta Elephant Yard Rejuvenation Centre intézményében, Keralában.

13. India a világ második legnagyobb angolul beszélő országa

Indiát csak az Egyesült Államok előzi meg az angolul beszélők számát tekintve. Az országban 125 millióan beszélik az angol nyelvet, azonban ez a szám az elkövetkezendő évek során nagy valószínűséggel tovább nő majd.

14. Itt él a világ legtöbb vegetáriánusa

Személyes, vagy éppen vallási okokból, de India népességének 20-40%-a követ vegetáriánus étrendet.

15. India a világ legnagyobb tejtermelő országa

India toronymagasan vezeti a mezőnyt a legtöbb tejet termelő országok listáján több mint 140 millió tonna/év mennyiséggel.

16. Itt ettek először cukrot az emberek

India volt az első ország, ahol kifejlesztették a cukor kinyerésének technológiáját. Számos külföldi látogató itt találkozott először a cukorral és ismerhette meg a feldolgozásához szükséges módszereket.

17. A matematikai zsenik hazája

Shakuntala Devi elnyerte az „emberi számológép” címet, amikor mindössze 28 másodperc alatt helyesen kiszámolta a 7,686,369,774,870 és a 2,465,099,745,779 szorzatát – fejben. Egy másik említésre méltó személyiség Srínivásza Rámánudzsan volt, aki habár sosem tanulhatott matematikát az iskolában, önálló munkássága miatt a neves Cambridge-i egyetemre is meghívták, ahol akadémikus körülmények között folytathatta kutatásait.

18. Rabindranáth Tagore két nemzeti himnuszt is írt

Rabindranáth Tagore indiai költő nem csak az indiai, hanem a bangladesi nemzeti himnusz szerzője is. A művésznek brit lovagi címet is ajánlottak, azonban az Amritszári mészárlás után visszautasította azt.

19. Dhyan Chandnek német állampolgárságot is felajánlottak

Az 1936-os Berlini olimpián a India 8-1-re verte a német csapatot. A vereség után Hitler személyese hívatta magához Dhyan Chandet és német állampolgárásgot és magas katonasági rangot ajánlott neki, továbbá egy pozíciót a német csapatban. A sportoló visszautasította az ajánlatot.

20. Freddie Mercury és Ben Kignsley is indiai származásúak

Freddie Mercury, a Queen legendás frontembere párszi származású volt, és eredetileg a Farrokh Bulsara nevet kapta; a Oscar-díjas színész, Ben Kingsley (Gandhi, 1983) eredeti neve pedig Krishna Pandit Bhanji.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Amerika Kupa

Amerika Kupa 2010 mondd el te is a véleményed itt!   Az Amerika Kupáról Az...

Barográf

Barográf: A légnyomás értékeit, változásait folyamatosan feljegyző barométer.

Fellúvolás

A fellúvolás meghatározását lásd a felmenetel szótárszónál.

Fonyód Vitorláskikötő Zrt.

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Balatoni Hajózási Zrt. Keresztes...

Hangjelzések

Bár a vitorlázók többsége nem használ hangjelzéseket, a géphajók jelzéseinek...